Kapitány András egy apró erdélyi faluban született, onnan került Budapestre a rendszerváltás táján, itt végezte el a Képzőművészeti Főiskolát. A közelmúltban New Yorkban telepedett le. A helyváltoztatások, alkalmazkodási kényszerek, a kulturális és nyelvi különbségek leküzdése bölccsé tette: a nagy rendszerekbe személyes tapasztalatain keresztül lát bele. A klasszikus tudósokhoz (csillagász, fizikus) hasonlóan Kapitány egyszerre mikroszkopikus alapossággal és madártávlatból vizsgálja a világot. Leképezi, vászonra viszi, digitálisan is rögzíti a mindenséget mozgató rendszereket. Már gyermekként, kaszáló apját nézve, elbűvölte a zuhanó szalmaszálak rendje.
A rombolva építkezés gondolatkörére épül a kiállítás címéül választott 'parazita' kifejezés. A parazita egy élősködő, amely egy már létező, kialakult rendszerben kezd élni, és át is alakítja azt, de nem rombolja le teljesen. Képtelen önálló életre, függő viszonyban van azzal az életformával, amelyikre rákapcsolódik. Mérete apró, szinte észrevehetetlen, mégis folyamatosan átlényegíti a környezetét. Piciny fizikai vagy digitális réseken jut be az idegen formába, melyet aztán kedvére alakít, hogy hosszabb távon táplálkozhasson belőle. A művész megfogalmazása szerint az alkotó is függő viszonyban van más művészekkel. De vajon nem létezik tiszta forrás, olyan erő, amely másoktól független, és ami az alkotás egyedisége felé irányítja a művészt?
Mennyiben része az ember és környezete Kapitány munkáinak? Elgondolása szerint szintetikus, üvegszerű világunknak csak látszatra főszereplője az ember. Amit a vásznakon láthatunk, az mind az alárendeltségünk tükörképe. Mégis, hová tűntünk, mivé lettünk? Újra el tudjuk-e foglalni méltó helyünket az univerzumban, s talán a vásznon is? „A Kapitány hipotézis-modellek magukért beszélnek: elmondanak valamit, aminek egzakt leírásához minimum 11 dimenzióra volna szükség, de amelyhez neki akár egy 25 darabos pálcika-készlet animálása is elegendő. Ráadásul a csomópontokból induló hártyák – »parazita felületek« – növesztése (…) olyan kísérlet, mellyel Kapitány a kortárs építészet up-to-date irányait találja telibe. Véletlenül?”[1] Van-e analógia a kasza nyomán zuhanó növényi szárak, a pálca-hálózatok és az urbanisztikai struktúrák között? „Növényként növekvő megastruktúra? Low-tech felhőkarcoló vagy high-tech wetware élőlény? A léptékét nehéz követni, nem tudjuk, hol van a fent és a lent. A kristályos-organikus képződményeivel Kapitány András visszatér a számítógépen kívüli világba, és a fizikai törvények által meghatározott anyagiság formavilágát, kifejezésmódját keresi. Önmagát a jövő építészeti formanyelvét kutató művészként határozza meg. Szoborszerű építményeinek pedig különös aktualitást ad, hogy azok a rendezetlen struktúrákban kialakuló felületosztás kérdéskörét járják körül. A rendezetlen struktúrák és a felületosztások a digitális építészeti kutatások egyik fókuszában vannak (…) A képernyőn létező szimuláció visszaültetése a valóságba azonban nagyon költséges játék. Kapitány András (…) megfordítja a játék menetét és újra a valós anyaggal kísérletezik digitális anyag helyett – és a kísérleteket szeretné majd digitalizálni. Újból felmutatja az utat, amellyel a digitális világon kívüli módszerekkel, a természet alakításával álmodhatjuk meg, hozhatjuk létre épített környezetünket.”[2] És így is tett, építésztársaival közösen Kapitány több építészeti pályázaton vett részt.
Barabási Albert László világhírű fizikus, hálózatkutató így ír: „…Felfedeztük a gravitáció törvényeit, így a Hold is elérhetővé vált számunkra. Sajnálatos módon a felvilágosodás forradalma megtorpant a természettudományok kapuinál, soha nem érte el azt a területet, amely pedig ma már egyre fontosabbá válik, nevezetesen az egyén és az emberi társadalom működését. Embertársaink viselkedésében a nap mint nap megfigyelhető események sorozata ma éppoly titokzatosnak és érthetetlennek látszik, mint a tizenötödik században a csillagok mozgása. Máskor pedig úgy tűnik, hiába vagyunk szabadok döntéseinkben, életünk jó részét mégis mintha egy automata vezérelné. (…) El kell tűnődnünk, hogy az emberek a maguk alkotta szabályokon kívül vajon milyen rejtett törvényszerűségeknek engedelmeskednek.” Válaszol is költőinek látszó kérdésére: „Minél alaposabban vesszük szemügyre az emberek cselekvéseit, annál nyilvánvalóbbá válik, hogy egyszerű, rekonstruálható mintázatokat követnek, amelyeket átfogó törvények uralnak. A kockadobást vagy a tombolát el is felejthetjük mint életünk metaforáit. Gondoljunk magunkra úgy, mint automata vezérlésre kapcsolt, álmodó robotokra, és sokkal közelebb kerülünk az igazsághoz.”[3]
Kapitány hasonló recept nyomán gondolkodó művész. Barabási nem lepődik meg azon, hogy a művészek egyre inkább hálózatokban gondolkodnak, hiszen szerinte a művészet nem más mint a tudományos nyelvhez hasonló nyelv, ami természetünket, környezetünket, társadalmunkat írja le.[4] Ma a világ kapcsolatok hálója, ezek egyre fontosabbak a művészetben is.
Markovits Éva, a kiállítás kurátora
a kiállítás kísérőrendezvénye:
március 3. 15.00
Matematika a kortárs képzőművészetben
Nagy Dénes matematikus professzor interaktív tárlatvezetése Faa Balázs és Kapitány András kiállításán
Jegyzetek:
[1] Szegő György: Kapitány András (nem) építészete : avagy a (non) architecture. Új Művészet 2008/1.
[2] Botzheim Bálint: Visszatérés-kísérlet: a digitálisból az analógba. Magyar Építőművészet 2009/4.
[3] Barabási Albert-László: Villanások – a jövő kiszámítható. Libri, Budapest, 2016.
[4] Lásd Barabási Albert-László: A világhálótól a művészeti hálókig c. sepsiszentgyörgyi előadását, 2017. 06. 04., https://vimeo.com/224668143 (utolsó letöltés: 2018. 01. 20.)