Körülöttünk. Nemzeti Szalon 2017. Iparművészet és Tervezőművészet

 

2014-ben a Magyar Művészeti Akadémia kezdeményezésére és támogatásával a Műcsarnok Nemzeti Szalon néven új kiállítássorozatot indított, mellyel az a célja, hogy időről időre megbízható körképet nyújtson a vizuális művészetek különböző területein született főbb teljesítményekről. Az első tárlat a mai építészet aktuális feladataira és legjellemzőbb műfajaira fókuszált, a 2015-ös kiállítás a kortárs képzőművészet klasszikusnak számító műfajainak (festészet, szobrászat és grafika) jellemző tendenciáit és eredményeit mutatta be, a 2016-os Szalon pedig a jelenkori fotó- és médiaművészet rendkívül szerteágazó anyagából mutatott be több száz alkotást.

A 2017 tavaszán nyíló kiállítás az ipar- és tervezőművészet elmúlt tíz évének áttekintésére vállalkozik. A felkért kurátorok – Sára Ernő és Scherer József – által összeállított szalon tiszteleg a közelmúlt iskolateremtő mesterei előtt, de elsősorban a változó képzési, tervezői, gyártói és értékesítői környezetben tevékenykedő mai alkotók lehetőségeire és legkiemelkedőbb szakmai teljesítményeire koncentrál. A tárlat a tényleges funkciók és szakmai kihívások mentén rendezi az elkészült tárgyakat és a terveket, és a kortárs iparművészet és dizájn klasszikusnak számító műfajai mellett az ezek határterületein létrejövő alkotásokat kívánja feltérképezni és bemutatni.

 

 

a képen: Vereczkey Szilvia: Toszkán tájak, egyéni varrott technika, az Yssi tervezőcsoport kollekciójából

 

Partnerek

2017. április 22. - augusztus 13.

Műcsarnok

Jegyek
2017. április 7. - június 4.
Előző kiállítás

Art deco a pusztán | Sajó István (1896–1961) és műve

2017. május 31. - augusztus 13.
Következő kiállítás

INSIDE INSIGHT – Design a lakásban. A Kassai Műszaki Egyetem Művészeti Kar Design Tanszékének kiállítása