Kertek és műhelyek

Az épület millenniumi megnyitásának 120. évfordulóját ünneplő Műcsarnok Az első aranykor című reprezentatív történeti tárlathoz kapcsolódó kiállítás-sorozattal kíván tisztelegni azon jeles mai alkotók előtt, akik szintén kerek évfordulót ünnepelnek. Ezért felkérte a magyar festészet és szobrászat tiszteletreméltó életművel bíró szereplőit, hogy a 120 év művészet hívószó jegyében, Az első aranykor kiállítással egy időben Kertek és műhelyek sorozatcím alatt mutassák be újabb munkáikat a Műcsarnok oldalhajóiban.

Az első aranykor kiállítás célja, hogy a magyar és közép-európai képzőművészet virágzó időszakára, a Bécsből induló modernizmus mellett egy más, sajátos karaktert képviselő vonulatra felhívja a közönség és a szakma figyelmét. A tárlat anyaga egyben kívánja láttatni a Monarchia feltörekvő nemzeteinek közösségiként formálódó, majd individuálissá váló, sajátos nemzeti jegyekkel bíró festészetét, amely a domináns Bécs mellett, annak teljességet kínáló ellenpólusaként hasonlóan maradandó, nagy hatású és még további kutatásra érdemes életműveket rejt.

A sorozat címe, a Kertek és műhelyek – Hanák Péter történész metaforáját kölcsönözve – erre a sokszínűségre, a modernizmus közép-európai alternatíváira utal. A párhuzamos kiállítások gondolata folytatja a Műcsarnok 120 év művészetében gyökerező, és ma is vállalt gyakorlatát: a mindenkori kortárs képzőművészet széles spektrumának bemutatását.

A felkért művészek közül többen tanítványaikkal vagy az általuk alapított, szervezett művész-csoporttal közösen állítanak ki. Ez év novemberében Bencsik István és tanítványai, a 20 éves Élesdi Művésztelep és a 70 éves Valkó László munkái kerültek a közönség elé, december elején nyílik a 80+20 – Kovács Albert és a Magyar Festők Társasága, a 70. születésnapját ünneplő Szemadám György és a 80 esztendős Zoltán Mária Flóra kiállítása. Bencsik István esetében sajnos már posztumusz tárlatról kell beszélnünk; a művész ugyan még elfogadta a 85. születésnapja alkalmából hozzá intézett felkérést, és összeállította a kiállítás anyagát, valamint a meghívott tanítványok névsorát, de ez év augusztusában elhunyt.

A Kertek és műhelyek hat kiállításának mindegyikéhez Czakó Zsolt tervezett katalógust, melyekben az egyes kiállítások kurátorai méltatják e fontos, a jelen művészete szempontjából meghatározó életműveket és törekvéseket.

 

 

2016. november 5. - 2017. január 8.

Műcsarnok

Jegyek
2016. szeptember 24. - október 22.
Előző kiállítás

KÖZÉP – középületek közvetlen közelségben

2016. november 5. - november 27.
Következő kiállítás

Kertek és műhelyek | Valkó László : Európai mezők