Niki 1949-től sikeres manöken, 19 évesen már a Life magazin címlapján szerepel.
Édes, a magazinokon keresztül tündérmesének látszó élet lehetne ez, ha nem kerülne egy homokszem a történetbe: Nikit 11 évesen apja megkísérli szeretőjévé tenni.
"20 éves korom óta a létező összes pszichoterápiát kipróbáltam. Belső egységet kerestem, amit csak a munkában találtam meg." - e sorokkal kezdi a Titkom (Mon secret) címen megjelent önéletrajzi írását, melyben lerántja a leplet az oly sokáig elhallgatott bűntettről.
A fiatal lány komoly válságon megy keresztül, 20 évesen már egy nizzai klinikán kezelik. 70 évesen bocsát csak meg apjának a Nyomok (Traces) címen publikált önéletrajzi művében.A gyermekkori trauma gyakran szolgáltatott ürügyet művészete pszichoanalogizáló olvasatára. 1950-ben az erőteljes anyai ösztökélésnek engedve házasságot köt Harry Mathews-zal, akitől két gyermeke születik (Laura 1951. ; Philip 1955.) 1960-ban felbontja Harryvel kötött házasságát, s elhagyja családját.
Már a nizzai gyógyító terápiájának is része a festészet, a művészet melletti végleges elkötelezettsége azonban csak 1955-ben következik be, amikor Barcelonába utazik, hogy Antoni Gaudi művészetét tanulmányozza. Arra az elhatározásra jut, hogy megtervezi saját szoborparkját.
Első alkotói korszaka 1956 és 1961 közé esik. Ekkor készült műveit - melyek egyébként kevésbé ismertek, de annál érdekesebbek - "assemblage" technikával készíti. Fára, kartonra ragaszt különböző vágó, szúró, bökő eszközöket és szörny figurákat. Erős, metsző szenvedély hatja át ezeket a formákat, egyfajta extázis süt át e műveken.
A 60-as években későbbi férje, Jean Tinguely segíti őt a tizenkét Céllövő akció létrehozásában, melyet 1961 és 1963 között a párizsi Impasse Ronsinben mutatnak be, de ezt további rendezvények követik majd Malibuban és Los Angelesben is, ahol Niki maga vagy valamelyik meghívott vendég gipszbe ágyazott festéket és többé-kevésbé beazonosítható folyadékot tartalmazó zacskókra lő puskákból, ami által a festékes zacskók szétrobbannak, s tartalmukat a rögzített felületre fecskendezik szét. A Lövések (Tirs) egyfajta betetőzése mindannak, ami egyúttal híressé teszi Nikit: az elfojtotások törnek ezeken a munkákon nyílt utat maguknak. E munkái révén kerül be az "Új realisták" zárt klubjába. A fennmaradt fényképeken jól látható, amint Pierre Restany, Léo Castelli, Jasper Johns, Robert Rauschenberg és az új realista társaság minden tagja részt vesz a lövöldözésben a nyitó előadáson.
"A festményt vérző tárgyként képzelem el, amely ugyanúgy sebzett, ahogyan ez emberek sebzetté válnak. Számomra a festmény érzelmekkel, érzésekkel felruházott lénnyé vált."
Ezen akciók jelképes erejűek. Ilyen módon jött létre első kiállított munkája is a Szeretőm portréja (Portrait of my lover) című, ahol a meghívott nézőknek nyílvesszőket kellett a figurába lőniük, így téve próbára ügyességüket. Erre az akcióra a párizsi Modern Művészetek Múzeumában került sor.
Harmadik, s egyben leghíresebb sorozatának, a Nana-figuráknak első alakjait barátnője, Clarice Rivers terhessége inspirálta. Ezek kezdetben még szövetből készültek, de hamarosan élénk színekkel festett, poliészterből készült, szabadságtól duzzadó pufók Vénuszokká alakulnak át. Túlsúlyos anyák, szép farú diadalmas vénuszok, isteni prostituáltak, mitikus pogány istennők a Nana-szobrok. A lázadás korszaka itt fordul át a feminitás felszabadult és diadalmas igenlésébe.
1966-ban a Stockholmi Modern Múzeum kurátora, Pontus Hulten felkéri Nikit, Jean Tinguelyt és Per Olof Ultvedtet egy nagyméretű szobor készítésére. A három művész egy 28 méter hosszú, 9 méter széles, hat méter magas fekvő Nanát készít, mely mely a múzeum előcsarnokában kerül felállításra. A szobrot Honnak, (n)őnek nevezik el. A látogatók a fekvő női figura vagináján keresztül sétálhatnak be a kiállításra.
Niki de Saint Phalle életének talán legnagyobb vállalkozása a Gaudi Güell Parkja által inspirált Tarot-kert Olaszországban, melynek első figuráit 1980-ban kezdi el készíteni. Ugyanebben az évben a párizsi Pompidou központ retrospektív kiállítást szervez Niki munkáiból. 1982-ben a Jaqueline Cochran amerikai parfümgyártó cég felkéri Nikit, hogy alkosson egy illatot. Ennek bevételeibol finanszírozza aztán a Tarot-kert építési munkálatait.
1988-ban François Mitterrand francia elnök felkéri Nikit és Jean Tinguely-t egy szökőkút elkészítésére Chateau-Chinon városa számára.
1991-ben Jean Tinguely meghal. Emlékére Niki elkészíti élete elso kinetikus szobrát, melyet Méta-Tinguely-nek keresztel el.
1994 októberében Nasu (Japán) városában megnyitják a Niki Múzeumot.
1996 májusában sárkány formájú játszóházat épít San Diegoban gyerekek számára.
1998.május 15-én hivatalosan megnyitják a Tarot-kertet. Ugyanebben az évben Niki Fekete Hősök címmel szoborsorozat tervezésébe kezd. Olyan híres afro-amerikai zenészek emlékére készít szobrokat, mint Miles Davis, Louis Amstrong és Josephine Baker. (A sorozatot félvér unokáinak ajánlja.)
1999-ben arra az elhatározásra jut, hogy munkáinak egy részét olyan városoknak adományozza, melyektől pályája elején bíztató támogatást kapott.
2001 végén nizzai Modern és Kortárs Művészetek Múzeumának adományozza kb.170 művét, melyek közt 63 festmény és szobor, 18 rézkarc, 40 litográfia, 54 selyemnyomat és számtalan eredeti dokumentum szerepel.
Ezzel az adománnyal a hannoveri Sprengel Múzeum mellett a Nizzai Modern és kortárs Művészetek Múzeuma is e rendkívüli művész európai referencia pontjává vált.
Az Ernst Múzeumnak feljánlott válogatás, -mely az adomány első Franciaországon kívüli kiállítása - az alkotómunka különböző periódusait követi nyomon 1958-tól egészen 2000-ig.
Megcsodálhatunk több Vénuszt, "Nana"-t, állatfigurákat, totem-maketteket valamint számos rajzot és festményt is.
Niki 2002-ben, távozott az élők sorából egy olyan tüdőbetegség következtében, melyet a szobrai készítésekor magába szívott mérgező gázok okoztak. Halála előtt beszélt róla, hogy szeretne egy budapesti kiállítást. Ebben az évben még csak 73 éves lenne.
Az Ernst Múzeum összes termében mutattuk be a 2002-ben elhunyt Niki de Saint Phalle amerikai-francia festő- és szobrászművész kiállítását.
A bemutatót a következő rendezőelvek alapján állítottuk össze. A grafikai termek közül a legelsőben Niki de Saint Phalle kilencvenes években készült színes szerigráfiái kerültek, ahol jól láthatóan megjelennek a művésznő vissza-visszatérő témái és utalást találhatunk azokra a klasszikus mesterekre is, akiknek munkái nagy hatással voltak művészetére (Henri Matisse, Picasso, Braque, Miró - Tánc, Vigyázat szoknyapecérek). A tárlat a Védőangyal című munkával kezdődik, melyen megjelenik a sárkány-figura, aminek révén a lap érdekes párbeszédet folytat a Jean a szívemben című alkotással. Ezen ugyanis Jean Tinguely, Niki második férjének portréja éppen a sárkány helyére kerül, míg Nikit a légies, a nana-szobrokkal rokon, korábban bemutatott angyal helyettesíti.
A második grafikai teremben az írás a legfontosabb szervezőerő. Két formában jelentkezik az alkotásokon: egyrészt mint dokumentáció, jegyzet, naplófeljegyzés, gondolatok rögzítése, tervezés (Kedves Laura, Kedves Diana, Inkább nagyon szeretlek, te kis bolond); másrészt foltszerű, ösztönös színezgetés, mozgás (A fekete más, Kedves Paul / Telefon, Rend és káosz, Mértékletesség). Az első képcsoportban folyondárszerű összekötőelem, a másodikban pedig önálló értelemmel nem minden esetben bíró szövegfolyam, aminek kifejezetten a térkitöltés a szerepe.
A kiállítás központi termébe kerültek a művész legkorábbi alkotásai, melyek a hatvanas évek elejére datálhatók. Megjelennek az agressziót és önagressziót tükröző assemblage-ok (Túlnépesedés, Szerencsekerék, A halál tájai II), a mozgás gyógyító erejét felhasználó, a pollocki drippinggekkel rokonítható akciófestészethez kötődő munkák (Skorpió és szarvas, Vihar [Drakula I, részlet], Dart Portrait, Hosszú lövés). Itt jelennek meg a színek, ezek a kép ikonszerű megelevenedésével hozhatók kapcsolatba. A középkori csodatévő Madonnák mintájára itt vérezni kezdenek az alkotások, amiket Niki de Saint Phalle először a szerelmeivel, majd az apjával, általánosságban a férfiakkal, legvégül saját magával is azonosít. A Vénusz már a három dimenziós világba fordulás első megnyilvánulása. Könnyed formája a nana-figurák kiindulópontja, míg a testére applikált tárgyak a háborúellenesség, a nőiesség, a mindennapi élet apró örömeinek kifejezői. Nem véletlen, hogy ehhez az átvezető szoborhoz két másik irány is kapcsolható: az első Egy bigott öregasszony szíve (Fehér szív), ahol a felettes én szabályos rendezettsége és az ösztön-én elfojtott vágyait jelző torzó babák között a mű középpontjában egy maszkot látunk, jóval a felszín mögé rejtve. Mellette a többi alkotáson is fel-feltűnő Madonna és pápa-portré együttese, ami talán a belső hit és az intézményrendszer, az isteni és az emberi világ kettősségét ábrázolja. A második irányban a megszemélyesített sárkány található. A legkorábbi műveken félelmet keltő szörnyként, majd a megszelídített háziállatként, végül - majd a tarot-kert figurái között személyes emblémaként jelenik meg (Rinocérosz [Mentsétek meg a rinocéroszokat!], Pozitív és Negatív sárkány). A sárkányok közötti kapun a művészt már 1972 óta foglalkoztató Ideális templom gondolatvilágához tartozó munkák csoportosulnak. A különböző világvallások elemeit használja föl (Életfa, Sphinx, Buddha). Mellettük a nagyon finom kidolgozású, hidegtű technikával készített munkák a szeretet köré csoportosíthatók (Maca és kígyó, Maca és sárkány, Az utazás, Barátság). A humoros, karikatúraszerű szobrok (Tehén és újságot olvasó férfi) az állatábrázolásokkal hozhatók kapcsolatba, köztük a vázák Niki azon elképzelését realizálják, hogy a művészetnek a mindennapi élet részévé kell válnia. A Wall Street és a Josephine Baker című szobrok Niki problémaérzékenységét mutatják, részben a családi nehézségekre utalnak, részben a botrány neutralizálását, az emlékműállítást célozzák. A Sztravinszkij-kút és a Cher Igor című szerigráfiákon a valószínűleg sokak által ismert, a Pompidou Központ mellett felállított párizsi szökőkút terveit láthatjuk. Egyes figurák az életmű összegzéseként is értékelhető tarot-kert lakószobrai között is feltűnnek (például a tűzmadár alakja mint Nap-szimbólum). Itt csak utalásszerűen tudtuk bemutatni ezt a hatalmas szoborcsoportot, részletesebben a kiállításon folyamatosan vetített filmből ismerhető meg (Peter Schamoni: Who is the monster - you or me?). Niki de Saint Phalle világszemléletét a legjobban az Ördög című szoborral lehet jellemezni, ahol az egymás mellett, foltokban fölvitt színek és a hermafrodita figura együtt azt az erőt fejezik ki, amivel a művésznő minden akadályt leküzdve, mindig megújulva a szabadság melletti teljes elkötelezettségben tudta megvalósítani életművét. Megtartotta a hagyományos női szerepeket, a nemek közti egyenlőséget hangsúlyozta. Igyekezett egyensúlyba hozni a kialakult dominancia- és hierarchia-kérdéseket. Jean Tinguelyvel közös alkotásaikra a Torony című szerigráfia utal - a garavicchiói tarot-kertben a lakószobor tetején valóban egy Tinguely-mobil látható. Néhány köztéri alkotását a Jeruzsálem című munkán ismerhetjük föl.
A kiállított anyagot a nizzai Modern és Kortárs Művészeti Múzeum gyűjteményéből válogattuk. A 2001-ben a múzeumnak adományozott igen jelentős művek most hagyták el először Franciaország területét. A válogatásban szerepet játszott a nőművészet magyarországi története, azaz az a kulturális közeg, ahová a kiállítás került. Így szelekció nélkül vettük át a naplószerű grafikákat - Magyarországon a személyes, közvetlen képi beszédet a nőművészek kezdeményezték a 60-as években, majd ez újabb virágkorát élte a 80-90-es években, már nem csak nőművészeti jelenségként, egyidőben a szépirodalomban megjelenő napló-formával és a művészettörténet-írásban tapasztalható növekvő figyelemmel is a személyes, nem csak ars poetica-szerű feljegyzések iránt.
Hasonlóképpen fontosnak tartottuk a "női anyagokra, női munkákra. női kultúrára" épülő művek bemutatását a 60-as évekből (Vénusz, Egy bigott öregasszony szíve [Fehér szív]), mert ugyanez a tematika és anyaghasználat egyidejűleg Magyarországon is megjelentek. Keveset válogattunk a korai művekből, hogy annál hangsúlyosabb legyen Niki de Saint Phalle "támadása" a művészet hagyományos formái ellen, és a lehető legtöbb művet hoztuk a művész jól ismert stílusában készült alkotásai közül a közönség kedvéért.
A kiállítás a francia-magyar kulturális együttműködés, a FranciArt keretén belül, a Niki de Saint Phalle Alapítvány és a Budapesti Tavaszi Fesztivál, valamint a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma (Budapest) támogatásával jött létre.
Faludy Judit, a kiállítás kurátora