2010. ÉVI DERKOVITS GYULA KÉPZŐMŰVÉSZETI ÖSZTÖNDÍJASOK

BESZÁMOLÓ KIÁLLÍTÁSA

1955-ös megalapításakor a magyar állam három éven keresztül havi háromezer forinttal támogatta azokat a 35 év alatti tehetséges képzőművészeket, akiket a Derkovits Gyuláról elnevezett ösztöndíjban részesített. Ma bruttó nyolcvanezer forintot nyerhet el a pályázó tizenegy (!) hónapon keresztül és azt a lehetőséget, hogy az évenkénti beszámoló kiállításon bemutatott munkák alapján a második, illetve harmadik évfolyam ösztöndíjára is jogosultságot szerezzen. Az ösztöndíjra pályázhat minden olyan fiatal képzőművész (festő-, grafikus-, szobrász- és intermédia művész), aki már önálló művészi tevékenységet tud felmutatni.

A kezdeti évek követelményeihez képest nagy könnyebbség a művészek számára, hogy az ösztöndíj folyósításának ideje alatt is rendezhetnek önálló kiállítást, megbízásokat vállalhatnak, eladhatják műveiket, nem kell részt venniük ideológiai továbbképzésen, és nincs kötelező vidéki vagy üzemi termelőmunkában töltött gyakorlat sem. Ugyanakkor az is igaz, hogy reálértékét tekintve a kezdeti összeg hatékonyabban segítette a pályakezdők egzisztenciális helyzetét, viszont a mai művészek többsége már jelentős kiállítási múlttal rendelkezik, kereskedelmi galériákhoz tartozik, köz- és még inkább magánygyűjtemények őrzik műveiket, megmutathatják kreativitásukat az ország határain túl is.

Presztízsértékén túl a díj népszerűségét (évente közel kétszázan pályáznak tíz helyre) annak is köszönheti, hogy e korosztály számára ez az egyetlen, folyamatosságot biztosító közvetlen állami támogatási forma. Az utóbbi évek kritikai visszhangjai is azt jelezték, amire idén is számíthatunk: a 30 művész rendkívül izgalmas, stilárisan és műfajilag is sokszínű vizuális élményt fog nyújtani a tárlat látogatóinak.
2011. április 9. - május 29.
Jegyek
2011. március 31. - április 1.
Előző kiállítás

GYERMEKJÁTÉKOK

2011. április 15. - április 16.
Következő kiállítás

VIGYÁZAT, MŰCSARNOK!