A K. Petrys Ház képzőművészeti projektje a T-Mobile támogatásával.
A minőségi kultúra támogatójaként
a T-Mobile a K. Petrys Házzal közösen újabb különleges képzőművészeti kezdeményezést indított el. A TérErő című projekt keretében 12 kortárs művész a kommunikáció szabadságáról alkotott véleményt, gondolatait alkotónként 12 festményen, összesen tehát 144 műalkotáson keresztül tárja a nagyközönség elé.
Az alkotásokat a június 2-án a Műcsarnokban nyíló, egy hetesre tervezett TérErő című kiállítás keretében tekinthetik meg az érdeklődők.
Itt találkozhatnak majd
Bernát András, Bukta Imre, Chilf Mária, Csurka Eszter, dr. Máriás, Duliskovich Bazil, feLugossy László, Nádler István, Roskó Gábor, Soós Tamás, Swierkiewicz Róbert és Szücs Attila festményeivel.
A TérErő című képzőművészeti projekt olyan gondolatébresztő alkotássorozat dokumentációja, amelynek részeként a művészek motivációikról, felvetéseikről, gondolatvilágukról a műalkotásokon túl interjúk, portréfilmek formájában is számot adnak.
A
Pálos György rendező,
Winkler Nóra és Erdélyi Zsolt ’Superman’ közreműködésével készülő beszélgetések írott változatát és a festményeket, valamint
Spiró György előszavát, illetve
Petrányi Zsolt esszéit felvonultató album révén a kommunikáció és a művészet témakörét felölelő, képekben és szavakban egyaránt kifejeződő alkotói gyűjteményt is kézbe vehetnek majd az olvasók.
A TérErő című képzőművészeti album a kiállítással azonos időben jelenik meg.
„A T-Mobile elhivatott támogatója a magas színvonalat képviselő művészeteknek, ezért is öröm számunkra egy újabb kortárs képzőművészeti projekt mellé állni. Fontosnak tartjuk a hazai tehetséges művészek felkarolását, a bemutatkozási lehetőség megteremtését. Szeretnénk hozzájárulni a mai kor digitális kultúrájának, az információs korszakra visszavezethető új értékek dokumentálásához, és ahhoz is, hogy azokat személyesen vagy egy kötet formájában a lehető legtöbben megismerhessék.” – mondta
Winkler János, a T-Mobile vezetője, aki örömmel fogadta, hogy a nagyközönségnek történő bemutatást követően a vállalat az alkotások egy részéből központi irodaházában állandó kiállítást szervezhet.
A jelenlegi TérErő projekt a 2002-es JövőKép kiállítássorozat és album folytatása, melynek szintén a T-Mobile volt a mecénása. Az alkotásokból készült JövőKép album Szép Magyar Könyv díjat nyert a 2003-as Ünnepi Könyvhéten, a kiállítás pedig összesen 9 magyarországi és 7 külföldi kiállítóhelyen került bemutatásra.