Egy időben - Stúdiólátogatások

online megnyitó: https://youtu.be/wUFJdSLw8Xs

TOVÁBBRA IS FRISSEN – 2020

2020 a világjárvány miatt rendhagyó évnek számít. Az intézményi sors (e sorok írásakor egyelőre reményben) úgy hozza, hogy folytatni tudjuk a Frissen típusú, „egy művész – egy terem – egy kurátor” kiállítás-sorozatot. Ez a tárlattípus a Műcsarnok napfényműtermeket idéző téregyüttesének műhely–kiállítótér analógiából indul ki. A Frissen kiállítások többnyire a pályájuk derekán járó alkotók munkáiról nyújtanak pillanatképet, akik jó esetben önálló műteremben dolgoznak, így a műcsarnoki közös bemutatkozásuk együtt – a terek egymás melletti pozíciójából adódóan – az alkotói magányt is oldja, a párbeszéd lehetőségét is kínálja. Összességében a különböző műfajú és művészetfelfogású terem-tárlatok kisebb keresztmetszettel szolgálnak évente.

A szomszédos bemutatók persze mind a művészeknek, mind a nézőknek olyan plusz befogadói élményt adhatnak, amely révén mind az eltérő értelmezések közötti átjárhatóság, mind az összehasonlítás akarva-akaratlanul is létrejön. Ez a Műcsarnoknak nem is titkolt célja. A közönség és a szakma a Frissen-kiállításokkal olyan alkotókra is ráláthat, akik érdeklődésén eddig kívül estek. Így e helyzet ideális esetben a vágyott befogadói nyitottságot is generálja. A látogatónak és az alkotóknak is alkalmat ad más-más művészetfelfogások, alkotói koncepciók megismerésére. Ez a kommunikáció soha sem csupán verbális karakterű, hanem – és elsősorban – vizuális eredetű szellemi munkát jelent és igényel. Már egy alkotó termén belül a művek auráit kinyitva is mód van megélni az energiák interferenciáit, viszonyrendszerét, befogadni a kurátori munkával pozicionált alkotások szinergiáját. Elsőre talán titokzatosnak tűnik az – a műtárgyra tekintőnek a mű látókúpja adta gondolati-érzéki autonómiáján túli – hatás, amely a Műcsarnok teremfalain átlépő műértelmezésekre ingerel.

Ez a tárlatsorozat eddig 35 művésznek jelentett a Műcsarnokban egyéni bemutatkozást, ami valami többletet is nyújt. Az előző évek Frissen, Kilenc műteremből és Különter(m)ek kiállításai 26 alkotó „műtermébe” engedett betekintést. Az idén újabb kilenc alkotóműhely gazdag tartalmaival ismerkedhet a művészetkedvelő látogató és a szakmai közönség. A 2019-es Külön ter(m)ek kiállítás katalógus bevezetőjében Bán András a Műcsarnok közelmúltjából számba vette, hogy „hasonló szándékkal közelítettek a műtermekhez a Fabényi Júlia kezdeményezte Egyhetes kiállítások (2003, 2005). S magához a az alkotás teréhez is kapcsolódik tárlat: a Keserü Katalin vezette Ernst Múzeumban a Művészek és műtermek (2002). Még távolabbra nézve valójában minden szalon-típusú bemutatónak hasonló az indíttatása: beszámolni az adott pillanat izgalmáról [a kritikusok szerint: unalmáról]”. Hiszem, hogy utóbbi szarkasztikus magatartás csupán múló bezárkózó gesztus.

Annak érzékeltetésére, hogy az unalom kizárt, de a majdani ­– köztük a katalógust kézbe vevő utókor – olvasó kíváncsiságát felkeltsem, ízelítőt kínálok a kurátoroktól az általuk felkért művész idei tárlatáról:

Soós Nóra „szuverén festészeti nyelvezetének meghatározó jellemzője a transzparencia: képrétegein különböző korokból, kulturális közegből származó, változó léptékben és szokatlan nézőpontból megfestett figurák és tárgyak tűnnek át egymásba. Munkáinak élénk színezetű koloritja felhőtlen vidámságot, barátságos közvetlenséget sugall, ám képein gyakran olyan súlyos kérdéseket, aktuális problémákat feszeget, mint a pandémia vagy a klímaváltozás.” (kurátor: Dekovics Dóra)

Tenk László „a festészetet az önismeret és a világ megismerése eszközének tekinti, képei a szemlélődés és a számvetés együttes jelenlétének különös pillanataiban születnek meg. Konzekvens korszerűtlensége okán képes megidézni az univerzális kortalanságot: a természettel folytat párbeszédet, társként figyelve az élőlényeket és tájakat, amelyek festményein mások számára is békét hozó, teremtettség-megnyilvánulásokká válnak. Tenk László 50 éve fest. Minden nap. Akármilyen világot él, akármilyen akadály/megpróbáltatás éri, fest…” (kurátor: Reischl Szilvia) 

Fülöp Gábor „bravúrosan formázza meg fából a klasszikus szobrászat archetípusait, emberléptékű alakjait. Ezek az életnagyságú figurák – a legtöbbször szépséges női testek, sokszor mitológiai alakok – a teljes felületüket beborító növényi (levelek, virágok, gombák) vagy állati eredetű (katicabogarak, pikkelyek) mintázatot kapnak, vagy éppen csak a külső vázuk marad meg, az egész test üreges, a felület pedig kilyuggatott, áttört. A testtartás, a póz, az emberi arányok sokszor a klasszikus ókori szobrászatot idézik, de a felületeken megjelenő növényi és állati eredetű motívumok, az emberi testtel való szimbiózisuk kapcsolatba hozható a manierizmussal és a szürrealizmussal is.” (kurátor: Mayer Marianna)

Rizmayer Péter „a kortárs művészet azon új generációjához tartozik, amely számára Gaia, a világunk, a természet nem téma, hanem azonosulási lehetőség. Megközelítésmódja – »anyagtakarékos« videókkal és performanszokkal – a kritikai beszéd helyett inkább patetikus, az egyben látás ígéretével.” (kurátor: Bán András)

Byhon Győzőaz elmúlt másfél évtized során nagy gonddal fejlesztette ki művészi technikáját. A művész számára az urbanizáció Janus-arcú jelenség: egyfelől a városodás az emberi társadalom legmagasabban szervezett kulturális folyamata, másfelől az érintetlen natura beépítése óhatatlanul felidézi az 'elveszett Paradicsom' képzetét is. A most bemutatott képek a híradókból nap mint nap ránk törő, aktuális eseményeknek is mementót állítanak.” (kurátor: Rockenbauer Zoltán)

Bérczi Zsófia: „Sivatagtemplom. A kiállításcím is a végtelen sivatag és a teljes testet eltakaró burok szakralitásának átélésére hív. A letisztult, gyakran szinte geometrikus kompozíciókból képről képre bontakozik ki egy szellemi hitvallás: a fotósorozat elemei szimbolikusan értelmezhetők a külső szabadságában korlátozott női lélek belső szabadságához vezető út stációiként.” (kurátor: Éri Ildikó)

Gergely Réka „acélból és valamilyen természetes anyagból (fa, szén, hamu) rakja össze szobrait. Az anyag szerepe az idő múlásának hangsúlyozása, és a műalkotás azon életszakaszának bemutatása, amely fölött már nincs hatalma a művésznek, amikor önálló életre kel. A munkái mögött húzódó idea tökéletesen egyensúlyoz a távol-keleti és a nyugati filozófiák között. Szobrai szemléletéhez leginkább a japán esztétika áll közel.” (kurátor: Kondor-Szilágyi Mária)

Bánföldi Zoltán „26 darabos sorozata egyszerre mutatja fel a 19. század végi és a mai Bécs jellegzetes vonásait. A szuperpozícióba helyezkedő befogadó olvasatában összemosódnak az urbánus közeg kétféle, időbeli és térbeli jellegzetességei, valamint az ősi (enkausztika, festészet) és a modern (fotográfiai és számítógépes) művészeti technikák. Művei a szándékolt eldönthetetlenség a kvantumfizikából ismerős bizonytalansági tételéhez (Schrödinger macskája) hasonlóan tűnnek fel.” (kurátor: Fazakas Réka)

Pataki Tibor: „A könyveknek is megvan a sorsuk. Ezt az ősi mondást bontják ki Pataki műfaji határokon átjáró művei. Művészkönyv, asszamblázs, giclée-nyomat, virtuális és valós könyvobjekt vagy akár klasszikus festmény, úgy kerülnek egymás mellé, hogy zavarba jövünk: könyvek sorsát vagy inkább emberi sorsokat látunk. A költői kérdés végül nem marad megválaszolatlanul. Mérnökien precíz technikával, ám lélekre hatóan szólalnak meg Pataki lírai válaszai.” (kurátor: Szegő György)

2020. szeptember 5.

Szegő György DLA

művészeti igazgató

 

2020. október 28. - 2021. január 10.

Műcsarnok

Jegyek
2020. szeptember 11. - november 8.
Előző kiállítás

Kadosa Kiss József: A művészet rendje – Arte legis

2020. november 6. - 2021. január 3.
Következő kiállítás

BEAT ÜNNEP | Kőbányai János fotói