A II. Építészeti Nemzeti Szalon A jövő körvonalai című kiállítási szekciója 2020. 03. 30-ig Kőszegen várja az érdeklődőket

KŐSZEG ─ ZWINGER
A Műcsarnokban 22930 látogatót vonzó 2019-es TÉR /// ERŐ | II. Építészeti Nemzeti Szalon A jövő körvonalai című kiállítási szekciója 2019. 09. 20. és 2020. 03. 30. között Kőszegen várja az érdeklődőket. A tárlaton a Műcsarnokban bemutatott témaegységhez a Felsőbbfokú Tanulmányok Intézete által gondozott Kőszegi perspektíva kiállításanyag csatlakozik.  

A jelen és a jövő közötti kapocs a fiatal generáció. Ők éppen a jelen problémáit élik meg, de húsz-harminc év múlva már egészen más kihívások előtt állnak majd. A kiállításon bemutatott diplomatervek és külföldi pályázatokra készült javaslatok a sztereotípiákon túllépni képes gondolkodás példái. Azonban minden jövőre vonatkozó elképzelésnek szervesen kell kapcsolódnia a múlthoz, a hagyományokhoz. A múltból erőt merítő és építkező, de a jövő iránt érzett felelősség jellemzi a Kreatív város, fenntartható vidék (KRAFT) programját is. A KRAFT-program kőszegi épületfelújításai során a történeti terek újratervezésének egyik célja az együttműködések megkönnyítése, a közösségteremtés, a véletlenszerű találkozások ösztönzése. Az ilyen tértervezés egyik feladata ma már nem csupán valamely közvetlen funkcionális igény kielégítése, hanem a közösségi-, a társadalmi élet és a szervezeti kultúra újrakeretezése.  Az építészek ma nem csak ragyogó, innovatív épületeket terveznek, de hidakat is képeznek folyamatok, emberek és terek közé (beleértve a már létező, történeti tereket is). Akarva, akaratlanul összekötik a tudományterületeket, átírják a hierarchiákat, egymás felé fordítják a kultúrákat és különböző társadalmi csoportokat.

 

A Műcsarnok és az FTI-IASK közös tárlata 2020. március 30-ig látható Kőszegen, a Zwinger Öregtoronyban.

 

Részletek: https://iask.hu/hu/a-mucsarnok-jovoszekcioja-es-a-koszegi-perspektiva/

2019. szeptember 26. csütörtök 8:45

nemzeti-szalon.hu

Előző hír