Walter Ruttmann: Berlin, egy nagyváros szimfóniája (Berlin: Die synfonie einer Großstadt, 55 perc, 1927 )
és Jean Vigo: Nizzáról jut eszembe (Á propos de Nice, 24 perc, 1930)
Előadó: Cieklinski Sándor
Az 1920-as 1930-as évek fordulóján igen népszerűek voltak az úgynevezett városfilmek, melyekben dokumentarista és részben experimentális eszközökkel próbálták visszaadni egy-egy közösség lüktető életét. Az egyik legszebb és egyben mintául szolgáló alkotás a Berlin, egy nagyváros szimfóniája, melynek sajátosságait a vetítés utáni beszélgetés során összevetjük Jean Vigo Nizzáról jut eszembe című rövidfilmjével. A francia alkotó munkáját Boris Kaufman, Dziga Vertov fivére fényképezte; a fürdőváros mozgó képeslapjai sokat merítenek a német és az orosz elődök városkeresztmetszeteiből, mégis egy más, játékos, egyedi minőséget képviselnek.
Esteban Sapir: Antenna (La antena, 92, 2007)
Előadó: Margitházi Beja
Az argentin Esteban Sapir kifinomult experimentális, fekete-fehér Antennájában egy időn kívülre helyezett disztópikus történetben találjuk magunkat, melyben a gyerekek próbálják helyrehozni a szülők által elkövetett hibákat. A fantasy és sci-fi műfaji elemeiből egyaránt táplálkozó film retro-futurisztikus formavilága olyan alternatív múltat idéz meg, melyben régies, mégis furcsa, bizarr technológiák és berendezések működnek a diktátor Mr. TV által uralt városban. Sapir speciális némafilmes trükköket és digitális vizuális effekteket egyaránt felhasznál e sajátos atmoszférájú világ megjelenítéséhez, reflektíven keretezve a némafilmes forma olyan alapelemeit, mint a képközi feliratok és a zene. A német expresszionizmus, az orosz montázsiskola és a francia filmes impresszionizmus stilisztikai hagyományait leleményesen ötvöző Antennában a hang és ének a szabad vélemény- és önkifejezés központi metaforája lesz, mely a közelmúltbeli diktatúrát éppúgy felidézi, mint a késő kapitalizmus médiavezérelt társadalmát.
Fruit Chan: Made in Hong Kong (Xianggang zhizao, 108 perc, 1997)
Előadó: Varró Attila
Hongkong máig leghíresebb független filmje a kínai visszacsatolás évéből félúton Wong Kar-wai és a Dogma-filmek között: fiatal pénzbehajtó gengszter lázálmokba illő pokoljárása a nagyvárosi alvilágban, amatőr színészekkel, kézi kamerával és maradék nyersanyagokra forgatva. Gengszterfilm és keserű szatíra, szerelmi románc és kőkemény generációs körkép egy kaotikus, identitását kereső nagyvárosban: kanton-punk slágerfilm a világ talán legenergikusabb filmes metropoliszából.
Kuroszava Akira: A részeg angyal (Yoidore tenshi, 105 perc, 1948)
Előadó: Mátyás Péter
Kuroszava ezt a fimet tekintette az első igazán saját alkotásának. Egy külvárosban az öregedő orvost meglátogatja a környéket uraló fiatal, megsebesült gengszter. Sorsuk innentől kezdve összefonódik. A forgatókönyv engedélyezésekor a cenzúra kifogásolta a feketézés, a prostitúció, a szerencsejáték valamint a jakuza-főnök és emberei feudális hierarchiájának bemutatását, ám ezek a motívumok a szereplők számára az útkeresés, a jó és a rossz dosztojevszkiji harcának színterévé válnak. A világháború utáni kaotikus és ellentmondásokkal teli Japánban Tokió a nyomor és az erkölcsi fertő szimbólumaként jelenik meg.
Gothár Péter: Haggyállógva Vászka (85 perc, 1996)
Előadó: Gelencsér Gábor
Vászka, a pityeri és Ványka a falusi rabló, mit sem törődve a harmincas évek sztálini diktatúrájának valóban létező és egyik legvérengzőbb alakjának, Zinovjev elvtársnak haragjával, kifosztja az állami széfet. Majd amikor Vászkát elfogják és lefejezik, Ványka életre kelti barátját, hiszen ő már eleve a túlvilágról jött vissza, hogy meghálálja neki, amiért tisztességgel eltemette.
Gothár Péter ezúttal mesét mond, pontosabban – ahogy ezt az alcím is jelzi – lágermesét, a szokásosnál is felszabadultabb, játékosabb, ám a tőle megszokott abszurd-groteszk stílusban.
Woody Allen: Manhattan (96 perc, 1979)
Előadó: Mátyás Péter
Isaac, a negyvenes éveit taposó szemüveges, fanyar humorú értelmiségi, két rossz házassággal és egy gyerekkel a háta mögött, most éppen egy tizenhét éves lánnyal folytat viszonyt, miközben új, New Yorkról szóló regényének üzenetén töri a fejét. Imádja a várost, korunk pusztuló kultúrájának jelképét látja benne. Az égboltot kihívó felhőkarcolók nappali és éjszakai látványa, az utcák mozgalmas élete, a Central Park árnyai vagy a Broadway fényei, a Brooklyn Bridge eleganciája és méltósága – Woody Allen rendezése egy erotikus aktus, szerelmi vallomás a lüktető metropoliszhoz.
David Lynch: Elefántember ( The Elephant Man, 120 perc, 1980 )
Előadó: Varró Attila
David Lynch második nagyjátékfilmje időben, térben és hangvételben talán a legmesszebb áll a rendező nevéhez fűződő amerikai pop-szürrealizmustól: a megtörtént esetből készült történet a Viktória-korabeli London híres szörnyszülötte, John Merrick és a kezelésére vállalkozó orvos különös kapcsolatáról szól, sivár monokróm képeken, bizarr rögrealizmussal és a klasszikus Hollywoodot megszégyenítő melodrámai szenvedéllyel.
Vera Chytilová: Egy faun megkésett délutánja (Faunovo velmi pozdní odpoledne, 99 perc, 1983)
Előadó: Hirsch Tibor
A film egy öregedő Don Juan-i szerepeket erőltető-próbálgató prágai férfi történetét meséli, abból az időből, amikor még Prága szépsége is őszi, kopottas „délutáni” szépség volt, vagyis tökéletesen alkalmas túlkoros nőcsábászok mögé festendő, melankolikus háttérnek. Ráadásul akkor úgy tűnt, ez örökre így is marad, hogy Prágában is „megállt áll az idő” – hogy egy másik filmet idézzünk –, és csak kicsit másképpen, mint a vasfüggöny mögötti Budapesten. Az egyre távolabbról ismerős történelmi-politikai foglalat mindenesetre ugyanaz.
Chytilova, a cseh újhullám rendezői karának egyetlen női klasszikusa ugyanakkor ennél többet is mondani kíván. Ahogy beszippant az egyszerű mese, észre kell vennünk, hogy a hős a faun-nimfa kergetőzés mitológiai játékát egy olyan korban óhajtja játszani, amikor ennek kultúrája már akkor (szűk negyven esztendeje) keleten és nyugaton is eltűnőben volt, még ha a létező szocializmusban a pusztulás – a kopottas Prága szépségével hátterével – kissé látványosabb is. Az öreg faun már nem talál nimfákat (igaz, még dühös feministákat sem), csak egyszerű észjárású, praktikus gondolkodású lánykákat, akik még csak el sem szaladnak előle, hiszen nem ismerik a faun-kergetőzés játékszabályait.
Paul Schrader: Idegenek Velencében (The Comfort of Strangers, 100 perc, 1990)
Előadó: Cieklinski Sándor
Paul Schrader forgatókönyvei számos legendás mozifilm alapanyagául szolgáltak. Az Idegenek Velencében a szerző egyik önálló rendezése, melyben egy nagyon precízen kidolgozott végzetdramaturgiával építkezik. Colin és Mary angol turisták, a párkapcsolatuk rendbetételének reményében érkeznek Velencébe. Kevés a mondandójuk egymásnak, már szavak nélkül is úgy ismerik egymás gondolatait, mint a sajátjukat. Vagy mégsem? Miközben sokadszorra tévednek el az álomszerű városban, valahogyan összefutnak egy titokzatos milliomossal, és ez a találkozás mindhármuk életét felforgatja. Az Ian McEwan regényéből készült filmhez a Nobel-díjas Harold Pinter írta a dialógusokat és David Lynch kedvenc zeneszerzője, Angelo Badalamenti komponálta a muzsikát.
Martin McDonagh: Három óriásplakát Ebbing határában (Three Billboards Outside Ebbing, Missouri, 115 perc, 2017)
Előadó: Baranyai Béla
A magyar közönség előtt nem ismeretlen Martin McDonagh neve, hiszen darabjait rendszeresen játsszák nálunk is. A londoni születésű, ír származású író-rendező Oscar-díjas filmjében Mildred (Frances McDormand) – akinek lányát hónapokkal ezelőtt brutálisan megölték – három óriásplakátot állíttat fel egy amerikai kisváros szélén. Ezeken mindössze néhány mondat szerepel, melyek azt kérik számon Willoughby rendőrfőnöktől (Woody Harrelson), hogy miért nem fogták még el a tettest. A plakátok kihelyezése felszínre hozza azokat a feszültségeket, melyek a kisvárosban amúgy sem voltak túlságosan elrejtve. Martin McDonagh alkotása annak ellenére figyelemre méltó, hogy határozott üzenetet hordoz: „A düh még több dühöt fial.”
Abraham Polonsky: A gonosz ereje (Force of Evil, 1948)
Előadó: Varró Attila
Nincs olyan műfaj, amelyet annyira meghatározna Los Angeles és New York különbsége, mint a film noir-t: Abraham Polonsky első – és kis híján utolsó – játékfilmje, a Force of Evil talán a legkiválóbb, de mindenképp a legszemléletesebb példa a keleti parti csoportra. Ira Wolfert ötszáz oldalas szocialista vádiratát az író-rendező 80 perces sötét társadalombírálatba tömörítette, középpontban a törvény és bűn pengeélén imbolygó ügyvédhőssel, aki legalizálni próbálja gengszter-megbízójának szerencsejáték-vállalkozását. Egy kíméletlen bukástörténet, ahol mindenki bűnös, de csak a gyengék bűnhődnek.
Neil Jordan: Egy kapcsolat vége (The End of the Affair, 97 perc, 1999)
Előadó: Varga Zoltán
Graham Greene önéletrajzi hátterű, magyarul A szakítás címen megjelent regényének második filmadaptációját Neil Jordan készítette 1999-ben. A Síró játék és az Interjú a vámpírral rendezője ezúttal a második világháború árnyékában születő szenvedélyes szerelem érzelmi örvényléseit vitte vászonra, egy házasságon kívüli kapcsolat fellángolását, látszólagos kialvását – majd újrakezdését. A háború alatti és utáni London nyújt kulisszát az eseményekhez, amelyek gyökeresen megváltoztatják három ember életét. Neil Jordan a szerelem és a gyűlölet, az önfeláldozás és a féltékenység megjelenítését az idősíkok közötti váltakozással és a nézőpontok váltogatásával teszi rétegzetté; filmjének szépségében kulcsszerep jut Michael Nyman feledhetetlen zenéjének és a remek színészeknek: Ralph Fiennes-nek, Stephen Rea-nak, s mindenekelőtt Julianne Moore-nak, aki pályája egyik legnagyobb alakítását nyújtja az Egy kapcsolat végében.
Jean-Luc Godard: Kifulladásig (À bout de souffle, 90 perc, 1959)
[Kísérőfilm: Jean-Luc Godard: Charlotte és az ő pasija - „Jean Cocetau-nak tisztelettel” (Charlotte et son Jules, 13 perc, 1958, forgalmazva: 1961)]
Előadó: Pentelényi László
A mozi harc.
A mozi szabadság.
A mozi szerelem.
A mozi gyűlölet.
A mozi akció.
A mozi erőszak.
A mozi halál.
Egyszóval: emóció.
A szerelem és a halál játékai.
Értelmezni is csak addig szabad, amíg az nem megy az érzelmek rovására.
A filmtörténet valójában két korszakra osztható:
a film Godard előtt és Godard után.
(Samuel Fuller amerikai filmrendező után szabadon)
Ritesh Batra: Ezerízű szerelem (The Lunchbox, 104 perc, 2013)
Előadó: Báron György
A Mumbaiban működő ételszállító szolgálat, a dabbawallah ötezer munkása nap mint nap több százezer címre szállít ebédet. Egymásra dobálva utaznak az ételhordók ezrei, nincs rajtuk sem név, sem cím, sem szám, de ha lenne, sem tudnák a szállítók elolvasni, lévén többségük írástudatlan – mégis célba ér mindegyik. A tévedés esélye egy a négymillióhoz, ezt onnan lehet tudni, hogy a Harvard egyetem tudósai évek óta tanulmányozzák a rendszer titkát, de igazából ők sem értik, mert az tudományos logikával felfoghatatlan. Ritesh Batra rendezőt nem a rendszer titka érdekelte, hanem az a bizonyos egyetlen eset a négymillióból: amikor rossz helyen landol az ebéd. Az eltévedt ételhordót egy meseszép fiatalasszony indítja útjára, minden női csáberejét beleadva a vindaloo fűszerezésébe, hogy így hódítsa vissza érzéketlen, unalmas férjét. Ám az ételdobozba rejtett ínycsiklandó szerelmi vallomás egy másik férfi asztalán landol…
David Lynch: A sötétség útja - Mulholland Drive (Mulholland Drive, 145 perc, 2001)
Előadó: Vincze Teréz
A Mulholland Drive – a David Lynchnél megszokott módon – nem annyira egy létező földrajzi helyet, hanem sokkal inkább egy misztikus átjárót jelent az álom és a valóság között. A valóságosnak tűnő dolgok és események zavarba ejtő módon fordulnak szürreális rémálomba Lynchnek ebben a filmjében is. Az amnéziás színésznőjelölt története eredetileg egy televíziós sorozat első epizódjának indult, de végül nem hollywoodi Twin Peaks lett belőle, hanem a filmértelmező vitatkozások egyik kedvelt vesszőparipája.
Joel Schumacher: Összeomlás (Falling Down, 112 perc, 1993)
Előadó: Mátyás Péter
Michael Douglas egy lerobbant kispolgárt alakít, aki elindul a feleségéhez és a kislányához, hogy visszakönyörögje magát, de vérben gázol, mire megérkezik hozzájuk. Tombol a hőség és az erőszak, akár a keskeny ragasztópapírra felragadt legyek, úgy tapadnak egymáshoz Los Angelesben a frusztrált emberek. Nincs többé kiút vagy visszaút a jól öltözött, aktatáskás férfiú számára. Az amerikai álom szokatlanul radikális kritikája, amelyben a világ kifordul sarkából, újabb variáció Coen testvérek Fargo-jára vagy az Amerikai szépség témájára.
Federico Fellini: Fellini Róma (Roma, 115 perc, 1972)
Előadó: Cieklinski Sándor
Az ‘örök városban’ barangolva a rendező a múltat a jelennel összekapcsoló elbeszéléséhez ismét a lazán felfűzött epizódokból álló szerkezetet választotta. Az évek múltával a film az értelmiségiek és művészek által legjobban csodált Fellini-opuszok egyike lett. Paul Delvaux, a nagy belga festő így beszélt róla: „Fellini Rómáját, ezt az egyszerre pogány és pápai, életvidám és derűs, ugyanakkor a felszín alatt titokzatos várost elbűvölőnek találom.”
Sorozatszerkesztő: Cieklinski Sándor
2019. január 17. csütörtök 13:03