Műcsarnok Filmkör – 2020 ŐSZ | AZ ÚT – II.

Műcsarnok Filmkör – 2020 ŐSZ
AZ ÚT – II.


2020. szeptember 9., szerda 18 óra
Orson Welles: Aranypolgár (Citizen Kane, 115 perc, 1941)
Előadó: Hirsch Tibor

Orson Welles Aranypolgára filmtörténeti mérföldkő. Vállalva a képzavart: olyan film, melynek köpönyegéből a filmes modernizmus megannyi kelléke és az ezekért felelős alkotók bújtak később elő, a mélységélességi kamerahasználattal elővarázsolt képi szimbólumoktól a dokumentarista filmbetétekig, az azonosíthatatlan indítékú, célját vesztő hőstől az enigmatikus befejezésig, a szerzői kézjegytől a műfajokkal való játékig. Ez utóbbinál megengedve, hogy az Aranypolgár a film noir illékony keretébe is illeszkedik ugyan, de onnan igazi különlegességként ki is lóg, ahogy persze máshonnan is. És természetesen nagy jelentősége van ennek a filmnek egy olyan filmcsináló zseni szomorú életművében, aki saját magáról mondta keserű öniróniával: „A csúcson kezdtem, és keményen dolgoztam rajta, hogy lejjebb jussak az úton.” A csúcs itt éppen az Aranypolgárt jelenti. Az „út lefelé” pedig a bőréből kibújni képtelen, ab ovo szerzői filmes elkerülhetetlen sorsát Hollywoodban.


2020. szeptember 16., szerda 18 óra
David Fincher: Játsz/ma (The Game, 1997, 129 perc)
Előadó: Varga Zoltán

A kilencvenes években David Fincher kétszer is óriási feltűnést keltett: előbb 1995-ben a Hetedikkel, majd 1999-ben a Harcosok klubjával. A két, sokat vitatott film között készítette el Játsz/ma című thrillerét, amely a Hetedik éjsötét moralitásjátékától látszólag éppoly távol esik, mint a Harcosok klubja formabontó (és formateremtő) kritikájától a fogyasztói társadalomról. Fogadtatása sem volt hozzájuk mérhető: mindmáig a rendező kevésbé jelentős művei között jegyzik a Játsz/mát, pedig talán nem kevésbé rétegzett és provokatív, mint Fincher jobban fogadott alkotásai. Történetében a dúsgazdag, ámde érzelmileg kiüresedett San Franciscó-i befektetési bankár, Nicholas Van Orton élete alaposan felfordul – sőt, veszélybe kerül –, amikor 48. születésnapján öccse, a család fekete báránya beajánlja őt egy titokzatos szervezet által bonyolított játékba. Van Orton útja a biztonságos mindennapokból egyre fenyegetőbb helyzetekbe vezet; útjának legfontosabb rétege mégis a belső utazás, amely kérdőre vonja a látszatot és a valóságot, s végül szembesíti a múltjával is. Van Orton szerepében Michael Douglas pályája egyik legkiválóbb alakítását nyújtja, Howard Shore minimalista zenéje pedig a komponista legihletettebb szerzeményei közé tartozik.

2020. szeptember 23., szerda 18 óra
Ridley Scott: Párbajhősök (The Duellists, 95 perc, 1977)
Előadó: Cieklinski Sándor

Ridley Scott igazi mesterremekkel debütált, amikor elkészítette első nagyjátékfilmjét. A Joseph Conrad regényéből készült adaptációban ragyogó a cselekményvezetés és a színészi játék, igényes a korrajz és gyönyörűen fényképezett a mű minden perce. A 19. század elején játszódó történetben két francia tiszt sorsa hosszú évekre összefonódik, egy párbajsorozat gyökeresen átalakítja életútjukat. Gabriel Feraud lobbanékony, rátarti katona, megszállott bosszúvágy fűti Armand d'Hubert ellen egy becsületbeli ügy miatt. Élet-halál harcuk stációit követve a nézők megérthetik úgy a háborúk, mint két férfi egymás közötti küzdelmének írott és íratlan szabályait, paradoxonjait, a vérontás lehetségesen nemes és biztosan nemtelen aspektusait, értelmét és értelmetlenségét.


2020. szeptember 30., szerda 18 óra
Sofia Coppola: Elveszett jelentés (Lost in Translation, 104 perc, 2003)
Előadó: Barkóczy Janka

A fiatal Charlotte és a középkorú színész, Bob egy tokiói luxusszállóban találkoznak. Japán ismeretlen világa minden értelemben kimozdítja őket a komfortzónájukból, de a köztük szövődő barátság segíthet abban, hogy kezeljék a helyzetet. Sofia Coppola filmje a jelentés problémáját többféle megvilágításban is megmutatja, a nyelvi jelentéstől az identitás fogalmáig és az emberi kapcsolatok folyamatosan változó, nehezen meghatározható minőségéig. A film főszerepeit két nagyszerű színész, Scarlett Johansson és Bill Murray játssza, akik finom színészi eszközeikkel a legbonyolultabb kérdéseket is könnyedén és élvezetesen képesek felvezetni.


2020. október 7., szerda 18 óra
Barbara Loden: Wanda (102 perc, 1970)
Előadó: Nagy V. Gergő

Vannak rendezők, akiknek csak egy dobásuk van, de tudnak élni vele: Charles Laughton (A vadász éjszakája), Jean Genet (A szerelem dala) vagy Hu Bo (Egy elefánt csendben ül) első és egyetlen munkájukkal rögvest történelmet írtak. Elia Kazan éteri szépségű felesége, a fiatalon meghalt Barbara Loden szintén csak egy filmet készített, amelyik 1970-ben díjat nyert a Velencei Filmfesztiválon – majd mélyen elmerült a feledés ködében, hogy aztán harminc évvel később protofeminista kultuszműként, az új amerikai film kulcsdarabjaként, sőt, talán minden idők egyik legnagyobb független mozijaként bukkanjon fel onnan. Marguerite Duras, Isabelle Huppert és korunk legnagyobb kritikusai kiáltották világgá, hogy a copfos családanya vándorlása Pennsylvania szépséges senkiföldjén a mozgókép egyik legszentebb diadala: törékeny és megrendítő mestermű a normális élet elutasításáról, és arról a különös, szomorú lebegésről, amit a semmi felé sodródva érezhet az ember.

2020. október 14., szerda 18 óra
Luis Buñuel: Nazarín (94 perc, 1958)
Előadó: Mátyás Péter

A vallásgyalázónak tartott Bunuel „mexikói korszakának” mintegy metszéspontján egy talányosan vallásos, hívő filmet alkotott. Nazarín mindenkinek segítséget ígér, amerre jár, jót cselekszik, de a jó cselekedetei nyomán szörnyű bajok zúdulnak mindenkire. „A Mexikóban rendezett filmjeim közül a Nazarín az egyik kedvencem. Egyébként elég jól fogadták. A cannes-i fesztiválon megkapta a Katolikus Egyház Díját is, ám Jacques Prévert, ez a makacs istentelen a sajnálkozását fejezte ki, hogy papot választottam filmem főhőséül. Az ő szemében minden pap megvetésre méltó.” (Luis Buñuel)

2020. október 21., szerda 18 óra
Nadine Labaki: Kafarnaum – A remény útja (Capharnaüm, 121 perc, 2018)
Előadó: Baranyai Béla

A tizenkét éves Zain beperelte a szüleit azért, mert megszületett.
A Bejrútban élő Zain elképesztő szegénységben él szüleivel és öt testvérével. Iskolába nem jár, a család szűkös megélhetéséhez úgy próbál hozzájárulni, hogy besegít egy szatócsnak. Amikor a szülei a húgát néhány csirkéért „feleségül” adják ehhez a kereskedőhöz, Zain fogja magát, és megszökik. Munkát keresve találkozik az etiópiai Rahillal, aki megkéri őt, hogy vigyázzon addig egyéves fiára, amíg ő dolgozik. Egy nap azonban Rahil nem jön haza. Zain a gyereket magával hurcolva úgy próbálja megtalálni az anyát, hogy közben mindkettőjük megélhetéséről is gondoskodnia kell.
Nadine Labaki libanoni rendező legújabb filmje olyan mélyre ránt, hogy az már a film műfaji határait feszegeti.

2020. október 28., szerda 18 óra
Aki Kaurismäki: Leningrad Cowboys menni Amerika (Leningrad Cowboys Go America, 89 perc, 1989)
Előadó: Báron György

Jonathan Rosenbaum, a neves amerikai kritikus úgy látja, Aki Kaurismäki száraz, katasztrófahumorú stílusa, amelyre bármely filmje első három percében tévedhetetlenül ráismerünk, „a finn tangó, a töméntelen mennyiségű tömény vodka, a végtelen hosszú nyári napok és a végtelen hosszú téli éjszakák egyenes következménye”, vagyis mélyen gyökerezik a finn kultúrában és klímában. Ehhez Kaurismäki csak annyit tesz hozzá, hogy „bizonyos szempontból mi is egy kicsit oroszok vagyunk”. Ebben a közös nevező alighanem „a töméntelen mennyiségű tömény vodka”, ami némi magyarázatot ad arra, hogy egy ennyire mélyfinn zenekar, amely Amerikát akarja meghódítani, miért leningrádinak nevezi magát. Ha ehhez még hozzávesszük, hogy a Kaurismäki-fivérek, Aki és Mika helsinki kocsmáját Moszkvának hívják, máris képben vagyunk. Innentől elég, ha elkísérjük a világ legőrültebb lakodalmas rockbandáját tengerentúli turnéjára, még bele sem csapnak a hamis húrokba, elég csak a tűhegyes cipőjükre és az ennél is hegyesebbre pitralonozott sérójukra néznünk, s máris a rajongóikká válunk. Egyszer nálunk is felléptek, pont olyanok voltak, mint a filmen, vagyis a Leningrad Cowboys menni Amerika sültrealista mozi.

2020. november 4., szerda 18 óra
Martin Scorsese: Lidérces órák (After Hours, 97 perc, 1985)
Előadó: Varga Zoltán

Martin Scorsese ugyan nem a komédia királya, a Lidérces órák című 1985-ös filmje mégis az enyhén szürreális, abszurdba hajló, olykor kafkai hangvételű humor mesterműve. Atmoszférája olyan lázálmokéhoz hasonlatos, amelyekben az álmodó azon igyekszik, hogy eljusson valahová, ám minden egyes lépése ahelyett, hogy egyre közelebb vezetné céljához – egyre távolabb sodorja attól. A Lidérces órák főhősét, a programozó Pault magányos estéi egyikén egy randi lehetősége mozdítja ki hétköznapjai szürkeségéből és komfortzónájából éppúgy, mint lakásából. New York bohém negyedébe tett útja azonban a legkevésbé sem úgy alakul, ahogyan képzelte. Hogyan lesz az ártalmatlan, visszahúzódó átlagemberből a tévedések fekete komédiájában betörőnek hitt űzött vad? Főhősünk élete legszerencsétlenebb éjszakáját fogta ki, vagy ezen a környéken mindenki futóbolond? „Meglelé-e” Paul a haza vezető utat? Griffin Dunne felejthetetlen alakítást nyújt Paul Hackett szerepében, Scorsese pedig a Lidérces órákkal elnyerte a cannes-i filmfesztivál legjobb rendezőnek járó díját.


2020. november 11., szerda 18 óra
Stanley Kubrick: 2001 – Űrodüsszeia (2001: A Space Odyssey, 141 perc, 1968)
Előadó: Hirsch Tibor

Kubrick sci-fi klasszikusa az a film, ami után a műfajnak, sőt a jövőről való filmes gondolkodásnak általában, változnia kellett. Először is: az a szépség és technikai igényesség, amivel a rendező dolgozott, innentől kezdve mércét állít föl minden utána születő tudományos-fantasztikus mozgókép számára. De ez csak a forma. Másodszor, ami a tartalmat illeti: újra és újra visszaidézhető, hová jutottunk, hol tartunk most, ha számon kérve megidézzük a hatvanas évek fejlődéssel-haladással kapcsolatos optimizmusát, és mindazt, ami a tudomány akkor – többek között éppen ezen a filmen keresztül – 2001-re ígért. Harmadszor: az Űrodüsszeia az egyik legkorábbi mozidarab, mely megmutatta, hogy a sci-fi alkalmas az emberiség jövőjéről, az univerzum születéséről, sőt magáról a gondviselésről sokértelmű allegóriát hordozni, teli olyan vizuális és dramaturgiai szimbólumokkal, melyek megfejtése ötven esztendeje minden filmszerető rejtvényfejtőnek kihívás.

2020. november 18., szerda 18 óra
Martin McDonagh: Erőszakik (In Bruges , 107 perc, 2008 )
Előadó: Báron György 

A rémes magyar cím az utóbbi idők egyik legjobb, legmulatságosabb fekete komédiáját rejti. Eredeti címe egyszerűen In Bruges (Bruges-ben). Ebbe a csodaszép, régi emlékeket őrző kisvárosba érkezik két balfék bérgyilkos, hogy megtudja, kit kell megölniük, mikor, s tán azt is, miért. Addig is egyikőjük (Brendan Gleeson) mohón szívja magába az európai magas kultúrát, másikuk (Colin Farrell) meg a belga sört és a helyi széplányok mosolyát. Stan és Pan pisztollyal. Az elsőfilmes, ám drámaszerzőként már befutott Martin McDonagh (Három óriásplakát Ebbing határában) stílusát a legtöbben a Coen fivérekéhez és Guy Ritchie-éhez hasonlították, s ebben van is valami, de McDonagh mindkettőjüknél érzékenyebb és mélyebbre ás. Legalább olyan virtuóz mesélő, mint két neves kollégája, ám több benne a megértés a hősei iránt. Coenék és a korai Ritchie diadalmasan szakítottak a hollywoodi mozit belengő édeskés szentimentalizmussal, kifordították és kiröhögték azt; McDonagh továbblép, s ezzel más, komolyabb minőséget teremt. Váratlan kanyarral visszahozza az érzelmeket a vászonra, nem abban az olcsó formájukban, ahogy megszoktuk (s ami ellen Coenék okkal lázadtak), hanem úgy, hogy minden tévelygő, vétkekbe keveredő hősében meglátja az esendő, szerethető embert.

2020. november 25., szerda 18 óra
Steven Spielberg: Párbaj (Duel, 85 perc, 1971)
Előadó: Mátyás Péter

Spielberg road-movie-jában egy David Mann nevű embert, aki valahonnan valahová tart kocsijával, az országúton üldözőbe vesz egy tartálykocsi, láthatóan azzal a céllal, hogy megölje. A film cselekménye a férfi és a tartálykocsi életre-halálra menő küzdelme. A rendező újítása, hogy végig nem árulja el, a tartálykocsi miért akarta elpusztítani hősünket, sőt azt sem tudjuk meg soha, ki vezeti a teherautót. Spielberg a teljes filmet feldolgozta storyboard-okban, mint egy óriás képregényt. „Az volt a kihívás, hogy egy kamionból Godzillát csináljak. Amolyan Godzilla kontra Bambi volt ez” – mondta.


2020. december 2., szerda 18 óra
Percy Adlon: Bagdad Café (Out of Rosenheim, 87 perc, 1987)
Előadó: Barkóczy Janka

A bajor turista házaspár Las Vegasba tart, azonban az út során valamin összekapnak. Jasmin faképnél hagyja férjét és egyedül vág neki az ismeretlennek. A kietlen tájon kóborolva betéved egy lepusztult bisztróba, melyet a megfáradt Brenda működtet. A találkozás mindkét nő életét alaposan megváltoztatja, és a Bagdad Café egyre népszerűbb lesz a környéken. Percy Adlon filmje sok humorral és mély emberismerettel beszél az előítéletekről, hősei hétköznapiak, mégis különlegesek. Egy Magyarországon ritkán látható film, amely a német rendező szemüvegén keresztül mutatja meg az Egyesült Államokat.

2020. december 9., szerda 18 óra
Claude Sautet: Az élet dolgai (Les choses de la vie, 89 perc, 1969)
Előadó: Cieklinski Sándor 

A film Paul Guimard legnépszerűbb regényének igényes adaptációja. A főhős középkorú építész, aki egy autóút során számot vet az addigi életével. A férfi két lehetőség között őrlődik: régi megszokott életét folytassa a családja mellett, vagy a szerelmével közösen egy teljesen új élet kialakításába kezdjen. Az utazás végső döntéshelyzet elé állítja, nem hagy további teret a hezitálásra. Az élet szokványos, de egyben legalapvetőbb dolgait bemutató történet a kifinomult cselekményvezetés és a nagyszerű színészi játék miatt válik felejthetetlenné. Varázslatos a két női főszereplő – Romy Schneider és Lea Massari – jelenléte a vásznon, de a filmmel legalább annyira tisztelgünk a pár hónapja elhunyt Michel Piccoli előtt is, aki ebben a műben nyújtotta színészi pályája egyik legjelentősebb alakítását.

2021. január 6., szerda 18 óra
Ingmar Bergman: A hetedik pecsét (Det Sjunde inseglet, 96 perc, 1957)
Előadó: Mátyás Péter

Egy középkori mese a Jó és a Rossz örök küzdelméről, az Isten és az Ördög hatalmi viszályáról, a szabad akarat lehetőségeiről és korlátairól. Egy lovag tíz év véres csatái után szolgájával együtt hazatér a keresztes háborúból hűséges kedveséhez. Utazásuk élményei nyomán, miközben megjelenik előttük a megszemélyesített Halál is, a szereplők kilépnek a strindbergi lélektani dráma kereteiből, teológiai és filozófiai dimenziókba emelve történetüket. „Túl jó dolgunk volt, túlságosan elégedettek voltunk, ezért az Úr ráncba akart szedni és ránk zúdította az égi tűzvészt…” – figyelmezteti szolgája a lovagot.

2021. január 13., szerda 18 óra
Monte Hellman: Kétsávos országút (Two-lane blacktop, 102 perc, 1971)
Előadó: Nagy V. Gergő

A „Föld bolygó legvagányabb filmje” (Kim Morgan) két gyorsulási versenyzőről és egy stopposlányról mesél – meg arról a gyönyörű és sivár betonútról, amelyen a fapofájú hősök a semmi felé haladnak. Ez a három méla hippi nagyjából szótlanul bámul a szélvédőre egy kábítóan mormogó Chevyben, benzinkútról benzinkútra, motelről motelre és versenyről versenyre járnak, aztán egy középkorú, hazudozó szellemfigurával (Warren Oates) keverednek végtelen országúti vitába. Dögös, fiatalos mozit reméltek a producerek az Easy Rider nyomvonalán, de Monte Hellman inkább az utazás transzállapotáról és a magányról csinált egy szívszorító filmet – a kísérletező Új-Hollywood legszebb és legkopárabb darabját, amely mindmáig esszenciális road movie Amerikáról.

2021. január 20., szerda 18 óra
Agnés Varda: Arcélek és útszélek (Visages villages / Faces Places, 89 perc, 2017)
Előadó: Margitházi Beja

A két tucat rangos filmdíjjal jutalmazott, Cannes-ban és az Oscar-gálán is kiemelt Arcélek és útszélek egy rendhagyó utazás és barátság története. JR és Agnés Varda, a két vérbeli fotós találkozásában van valami szükség- és sorsszerű: a 33 éves tornacipős-napszemüveges srácot és a válláig érő, színes-virágos ruhákat és táskákat kedvelő, humorát komótosan adagoló, 89 éves Vardát ugyanaz a motor hajtja – a hétköznapi élet és történetek iránti lankadatlan érdeklődés, valamint az improvizációba vetett hit és szikrázó kreativitás, amivel mindez a kezeik között művészetté válik. Kettejük sajátos hangulatú road-dokujában újrajátszódik az, ami a vándorfotográfusok korában: a fotózkodás eseményszámba megy, összegyűl a helyiek apraja-nagyja, előkerülnek a régi családi fényképek és beindul a közös sztorizás. Az elkészült, óriásplakát méretű portrék nem reklámoznak semmit és nem népszerűsítenek senkit, mégis különös örömet okoznak – Varda több dokumentumfilmjéhez hasonlóan a semmi különöset nem csináló, hétköznapi emberek élete és munkája előtt tisztelegnek, megörökítve a közelhajlás gesztusát és a triviális, mulandó részletek iránti olthatatlan kíváncsiságot.


2021. január 27., szerda 18 óra
Federico Fellini: Országúton (La strada, 110 perc, 1954)
Előadó: Cieklinski Sándor

Zampano vándorló erőművész, aki magához vesz egy, a családja számára terhet jelentő, ügyefogyott lánykát. Gelsomina élete innentől kezdve pusztán arra korlátozódik, hogy szolgálja a mutatványost és próbálja valahogy elviselni a férfi magának való, durva természetét. Ő is megismeri azonban a Bolondot, és a bohóc hatására lassan minden átalakul hármójuk sorsában. A történetbe sodort költészet és érzelmek, a tökéletes színészi munka, a muzsika vagy a képek mágiája hordozzák a titkot? Akárhogy is, Fellini klasszikusa örökre a filmtörténet egyik legszebb alkotása marad.
„Az Országúton a magányról szól, meg arról, hogyan érhet véget az egyedüllét, ha az ember igazi kapcsolatot teremt egy másikkal. A férfi és a nő, akik rátalálnak erre a kötelékre, néha látszólag egyáltalán nem illenek egymáshoz, a lelkük mélyén mégis szövetségesek.” (Federico Fellini)

 

 

2020. augusztus 24. hétfő 15:28

Következő hír

Videók | A Műcsarnok YouTube csatornája

Szabadjáték / Szobák hivatalos honlap

Előző hír