Búcsú Fekete Györgytől
Halottunk nagy formátumú személyiség volt, „kulturális stratéga” – ahogyan a művészet tradicionális értékrendjét őrző küldetését önmaga meghatározta. Egyenesen fogalmazott, ezért harcra késznek is kellett lennie – és az volt. A művészeti fősodorral szemben álló világképéért, véleményéért hittel küzdő harcos volt. De ha kellett, higgadtan érvelt, tiszteletre méltó vitaképessége nem hagyta cserben a durva támadások közepette sem. Egész munkásságáról ez a rövid búcsú nem tud számvetést adni. A friss gyász pillanatai gazdag életműve hű elemzésére nem a legalkalmasabbak – tudom, bizonyosan elfogult lennék. Szeretném mégis leszögezni: Fekete György a magyar lélek sajátosságait képviselő kultúráért és művészetért állt ki, ezért fáradhatatlanul, eréllyel küzdött és dolgozott.
Az életpálya egyedülállóan impozáns: sokoldalú művész, politizáló gondolkodó, a kultúráért, a művészetért, az alkotókért tenni akaró ezekért – felelősségérzettől indíttatva – tenni is tudó ember volt. Kiállítások rendezője, belsőépítésze, szakmai lap szerkesztője, művészeti gimnázium igazgatója, Sopronban belsőépítész szakot indító professzor és mindvégig maga is tevékeny iparművész. Kulturális közéleti szerepvállalása korszak-meghatározó: a Nemzeti Kulturális Alap elindítója és első elnöke, majd Makovecz Imre halála után az immár köztestület Magyar Művészeti Akadémia elnöke volt. Az MMA tevékenysége elnöksége alatt kiteljesedett. Két elnöki ciklus után a köztestület tiszteletbeli elnöke lett. Ebben a minőségében is aktív maradt. Fiatalos energiáit mindenki – ellenfelek is – elismeréssel nyugtázták.
Az utóbbi években a Magyar Építészeti Múzeum működési feltételeinek, otthonra találásának gondjaira koncentrált. A majdani kiállítás magyar történelmet megjelenítő tartalmát, nemzeti identitást közvetítő programját képviselte. A Vigadó, a magyar nemzeti építészet korai emblematikus épülete impozáns felújításában vállalt szerepét mérlegelve, az általa elképzelt Magyar Építészeti Múzeum megformálásának ügye is sikerre van ítélve.
Fekete Györgyöt belsőépítészként, szakmai könyvek szerkesztőjeként régóta ismertem – szépírói munkáival együtt közel húsz kötete jelent meg. Univerzális alkotó volt, látszatra más-más műfajaiban szétválaszthatatlan egységként tárult fel egyszerre tudományos igénnyel fogalmazó és ugyanakkor lírai személyisége. Miközben alkata a racionális szervező erényeit is ötvözte. A patinás szaklap, a megújított Magyar Iparművészet általa képviselt évtizedei sokat jelentettek a kézműves iparművészet megőrzéséért vívott harcban. Folyóiratot szerkesztő kollégaként is nagyra becsültem ezt a misszióként vállalt tevékenységét. A belsőépítészek közösségének is őszinte, gondoskodó figyelmet szentelt.
A Műcsarnok a Magyar Művészeti Akadémia által történt átvétele nyomán az ország leglátogatottabb kiállítóintézményei közé emelkedett. A művészek és a közönség részvétele, találkozása egyúttal a Nemzeti Szalonok sikerét is jelenti. Az MMA támogatásával az elmúlt hat év szalonjait összesen közel százötvenezren látták. Azaz, jelenkori alkotók megtalálták a befogadó műélvezőt. Mintegy százötven, önálló kurátori munkával megvalósult tárlatunk a Műcsarnok szabadságát jelenti – ez számunkra a Fekete György korszak elvitathatatlan eredménye. Bizalmáért hálával tartozom. Elnöki, emberi érdeklődése mindig nyitottsággal, gyakran vérbő humorral járt együtt. Így emlékezem majd rá.
Munkatársaink és a magam nevében szeretnék osztozni a Magyar Művészeti Akadémia és a Család gyászában:
Isten nyugosztaljon Elnök Úr!
Szegő György
2020. április 17. péntek 14:00