Oláh Gusztáv (1901-1956)

Oláh Gusztáv (1901-1956) a 20. századi magyarországi szcenika és színházművészet meghatározó, nagyformátumú személyisége. Széles látókörű, művelt polihisztor, aki kora kamaszkorától a színpad vonzásában élt. Zenei tanulmányait a Zeneművészeti Főiskolán fejezte be, építészmérnöki tanulmányait a Műegyetemen végezte, Hevesi Sándor és Márkus László mellett pedig elsajátította a színpadi rendezés mesterségét. 1921-ben került az Operaházba, ahova Keméndy Jenő vette föl. Ettől kezdve az állami színházak, az Operaház, a Nemzeti Színház és a Városi Színház díszlet- és jelmeztervezője, 1927-től e színházak szcenikai főfelügyelője, 1936-tól az Operaház vezető rendezője élete végéig. 1938-tól haláláig vendégrendezője és tervezője a hazai szabadtéri színpadoknak. Az Iparművészeti Főiskolán a díszlettervezés tanára, 1950-1955 között a Zeneművészeti Főiskola opera-rendezői tanszakának vezetője, kétszeres Kossuth-díjas, kiváló művész.

Életművének fennmaradt lapjai egy grandiózus egyéniség alázatos színházi szolgálatáról vallanak, ami összefonódik az Operaház máig legfényesebb korszakával, úgy a zenei, mint a színpadi megvalósítás szempontjából. Ez utóbbi elsősorban Oláh Gusztávnak köszönhető, aki magas felkészültséggel és igényességgel látta el feladatát, és ezt megkövetelte munkatársaitól is.

Az indulás pályatársai - a már említetteken kívül -, Sergio Failoni, Nádasdy Kálmán, majd Ferencsik János és az évekig vendégkarmesterként itt tevékenykedő Otto Klemperer. A tervezőtársak között Fülöp Zoltán és Márk Tivadar, a tanítványok között Csányi Árpád, Wegenast Róbert és Forray Gábor neve meghatározó.

A kiállítás és katalógusa Oláh Gusztáv munkásságának dokumentumaiból - eredeti díszlet- és jelmeztervekből, cikkekből, tanulmányokból, vázlatfüzetekből, útirajzokból, fényképekből - kínál válogatást.
2001. október 17. - november 11.

Ernst Múzeum

Jegyek
2001. október 16. - november 3.
Előző kiállítás

Martial Cherrier francia fotóművész kiállítása

2001. október 20. - november 16.
Következő kiállítás

Tony Oursler kiállítás