Zenei kapcsolódások - Sáry László: Polyrhythmia 100 agyagcsengőre

Előadók: Fábry Boglárka, Bubnó Lőrinc, Bubnó Tamás, Fekete Barnabás, Kocsis Csaba, Tóth Benedek

A Természetművészet-változatok kiállításon

Sáry László 1974-ben komponálta Polyrhythmia című művét. A bemutatón a darab 40 harangon szólalt meg az Új Zenei Stúdió előadásában. A zenemű végleges formáját – 100 agyagcsengőre – 1979-ben nyerte el. A mester e művében képzőművészet és zene találkozik. Úgy is mondhatnánk, hogy az előadók keze alatt „hangzó életre kel” egy képzőművészeti alkotás. A művet öt vagy hat játékos adhatja elő, akik a kezdőpontra (meghatározott számú haranghoz) állnak, majd az első játékos kezdésére, aki folyamatosan egyenletes tempóban pulzál, belépnek. Az így megszólaló hangkép dallam és ritmus egyszerre, amely a játékosok mozgására folyamatosan változik. Ez a mozgás 40-50 másodpercenként következik be úgy, hogy az egyik harangról a játékosok a következő, számsorrendben növekvő harangra váltanak, azonban nem egyszerre. Az így létrejövő zene ad értelmet a mű címének: Polyrhythmia. Tulajdonképpen, a darab minden előadása egyedi és megismételhetetlen, hiszen a játék folyamán bekövetkező változások nem egy meghatározható pillanatban történnek, hanem ahogy azt az előadók érzik. Hallgatják az összhangzást, és ehhez képest döntenek arról, hogy mikor szeretnének egy másik harangra váltani, ami abban a pillanatban egy új dallamot és ritmust fog eredményezni, ahogy a váltás megtörtént.

 

A Zenei kapcsolódások rendezvényein napi belépőjeggyel lehet részt venni

Programbérlet
A bérlet ára három alkalomra 3600 Ft, hat alkalomra 6000 Ft
Diákoknak és nyugdíjasoknak három alkalomra 1800 Ft, hat alkalomra 3000 Ft
Érvényes szeptember-október folyamán szabadon választva a Színpad, a Zenei kapcsolódások rendezvényei, illetve a tárlatvezetések és a családi délelőttök közül
 
 

Sáry László: Polyrhithmia 100 agyagcsengőre

2016. október 15. 18:00 - 19:00

Műcsarnok

Jegyek
2016. október 15. 16:00 - 17:00
Előző program

Lányi András tárlatvezetése a Természetművészet - Változatok kiállításon

2016. október 16. 15:00 - 16:00
Következő program

Rockenbauer Zoltán tárlatvezetése a Szervátiusz Jenő és Szervátiusz Tibor. Két szobrász, két nemzedék című kiállításon