Komment

Múzeumkommunikációs programsorozat középiskolások közreműködésével

Az Egy város entrópiája című kiállításunkat kísérő programsorozat

Vajon milyennek látja egy középiskolás a legújabb, a várost, az épített környezetet, valamint az egyén és a társadalom gyakran konfliktusos viszonyát vizsgáló, főként videomunkákból álló kiállításunkat ? Másként viszonyulnak-e ezekhez a problémákhoz és művekhez, tudnak-e új értelmezési szempontokat adni egymásnak a különböző generációk?

Az Egy város entrópiája című kiállításunk időtartama alatt a közönséget öt alkalommal az ELTE Trefort Ágoston Gyakorlóiskola növendékei várják a kiállítótermekben, akik válaszolnak az érdeklődők kérdéseire, valamint háttérinformációkkal és saját meglátásaikkal segítik egy-egy alkotás értelmezését.

A látogatókat a gimnázium 9. és 10. osztályos tanulói fogadják: Czoch Ákos, Havadtői Emese, Hofmeister Anna, Szabad Lilla, Ta Zsanett, Birghoffer Tamara, Karancsi Zsófia, Lovász Berta, Nagy Emese, Nagypál Petra, Pásztor Rebeka, Szántó Marcell, Zarándy Lilla

Időpont:
2014. február 21., péntek, 16:00 - 18:00

A programokon a kiállításra szóló belépőjegy megvásárlásával lehet részt venni.
2014. február 21.

Műcsarnok

Jegyek
2014. február 20.
Előző program

A GYŰJTEMÉNY - JULIA STOSCHEK ELŐADÁSA

2014. február 22.
Következő program

Fényjáték