Haj(togat)ás, pajtás!

Gyűrd össze a kiállítást – vágd zsebre a múzeumot!

Szombat, 16 óra 16 órától Készman József, a kiállítás kurátora tart tárlatvezetést, miközben kicsik és nagyok is kipróbálhatják a hajtogatás művészetét.

A hajtogatásról többnyire az általános iskola, a kézügyesség fejlesztésén alapuló szakköri mozgalom és a dekorativitás jut eszünkbe. Pedig a technika sokoldalú, a kortárs művészetben méltatlanul mellőzött. Vagy mégsem?
A Derkovits – most kiállításon több hajtogatással, papírból készült alkotás látható: papírrepülők (Szabó Éva Eszter), papírhajók (Antal Balázs), origami-szemét, hajtogatott papírkép (Orbán Gergely Kristóf). A hajtogatás mint kortárs médium kellőképpen flexibilis, variálható eszközt nyújt az alkotó kezébe, ráadásul szórakoztató: hajtogatás gyerekeknek és felnőtteknek!

Ez alkalommal az alkotók jelenlétében, illetve múzeumpedagógus segítők közreműködésével próbálhatjuk ki a saját kezűleg gyártott repülőket, hajókat és más alkalmatosságokat.

A program belépőjegy megváltásával ingyenes.
2013. április 13.

Műcsarnok

Jegyek
2013. április 11.
Előző program

Vagány Históriák II. ősbemutató

2013. április 16. - május 7.
Következő program

Kérdezz-felelek