A Műcsarnok igazgatójának sajtóközleménye

2011-ben lehetőséget kaptam a Műcsarnok vezetésére. Kinevezésem után a szakmai programomat egy nyilvános konferencián ismertettem, azóta ennek megfelelően dolgoztam. A jelentősen romló pénzügyi feltételek ellenére sikerült elindítani a magyar nyelvű Flash Art folyóiratot, létrehozni egy új kiállítási teret, a Mélycsarnokot, ahol eddig több mint húszezren fordultak meg – ám mindez természetesen nem csupán nekem köszönhető. A társadalmi emlékezet vagy épp a nemzeti önazonosság művészeti reflexiót közreadó tárlat ugyanúgy szakmai összefogáson alapult, mint ahogy a kolozsvári kortárs képzőművészet első, teljességre törekvő bemutatása vagy Bukta Imre most látható, nagy kiállítása. A sikerek ugyanannyira a munkatársaim érdemei is, mint amennyire az enyémek. Az viszont, hogy a programom további része miképpen valósul meg, elsősorban az én felelősségem.
Mivel a Műcsarnok működési rendjének megváltozása nem teszi lehetővé, hogy a munkámat szuverén módon folytassam tovább, erkölcsi kötelességem a megbízatásomról lemondani. Ezért a mai napon kezdeményeztem az MNV Zrt. elnök-vezérigazgatójánál, hogy munkaviszonyomat 2012. december 31. napjával közös megegyezéssel szüntessük meg. Döntésemről írásban tájékoztattam a kultúráért felelős államtitkárt.

Budapest, 2012. november 26.

Gulyás Gábor
2012. november 26. - december 31.

Műcsarnok

Jegyek
2012. november 11. - november 17.
Előző program

Mimikri

2012. december 8. - 2013. február 17.
Következő program

Családi program a Banksy - Kijárat az ajándékbolton át című vetítés- és eseménysorozathoz