Maurer, Szepsy, Lőrincz, Demeter, Vida, Kaló Magyar borok kóstolója a Műcsarnok dísztermében

„Mert minden bölcsesség alja, melyet a magyar a hazai borból és a műveltségből tanult, ennyi: szeretni kell az életet, s nem kell törődni a világ ítéletével. Minden más hiúság." (Márai Sándor: Magyar borok)

A Műcsarnok aktuális kiállításához, a múlt héten a 10.000-dik látogatót köszöntő Mi a magyar? című tárlathoz kapcsolódó esteken neves borászokkal beszélgetve, boraikat kóstolva képet kaphatunk arról, hol a magyar bor helye a világban, s mitől egyedülállók legjobb terroárjaink.

Péntek este az Egri Borvidékről származó borokat kóstolhatnak meg az érdeklődők. Dr. Lőrincz György 2002 óta vezeti a családi szőlészetet. 2006-ban közönségdíjasként az Év Kedvelt Borásza, Lengyelországban pedig a Magazin Wino által adományozott, az Év Embere cím birtokosa lett. 2007-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjével tüntették ki. 2008-ban 500 hazai borász, vagyis a szakma őt választotta a Borászok Borászának, és az Év Egri Borászának is. 2009-ben elnyerte a legrangosabb hazai szakmai elismerést, a Magyar Borakadémia által adományozott, az Év Bortermelője címet.

Miért St. Andrea? Az elnevezés feleségére, aki a borász számára a „legfontosabb a világon”, a St. előtag pedig a borok érzelmi, történelmi, szellemi értékrendjére, jellegére utal. A név 1999-ben született és azért döntött a családi név helyett a kitalált márkanév mellett, mert akkortájt a borvidék legnagyobb cégénél dolgozott és nem merte első borát családi névvel nevezni az Egri Borvidék Borversenyre. Ahol aztán Nagy Aranyérmet kaptak.

A bórkóstoló borai
- St. Andrea Napbor 2011
- St. Andrea Boldogságos 2011
- St. Andrea Örökké 2011
- St. Andrea Áldás 2009 (Egri Bikavér)
- St. Andrea Hangács Bikavér 2009
- St. Andrea Merengő 2009

Hideg büfé asztal tükörtálon
- Mangalica és oliva rilette három fajta házi kenyérrel (burgonyás, almás, diós)
- Sajtvariáció magyar és külföldi sajtokból, tapenáddal, szárított paradicsommal, gyümölccsel

Belépő 6900 Ft.

A borkóstolók további időpontjai
szeptember 28., péntek – Demeter Zoltán (Tokaj)
október 12., péntek – Vida Péter (Szekszárd)
október 14., vasárnap – Kaló Imre (Szomolya, Bükkalja)

Az estekre a Műcsarnok pénztárában (tel.: 460-7014) és a www.jegymester.hu internetes jegyáruházban is válthatók belépők.
2012. szeptember 21.

Műcsarnok

Jegyek
2012. szeptember 15. - szeptember 16.
Előző program

Ernst 100 Utcafesztivál

2012. szeptember 28.
Következő program

Borest a Műcsarnokban a Demeter Zoltán Pincészet boraival