Újratervezés

Nyilvános pályázat az Ernst Múzeum homlokzati tervére

Beküldési határidő: 2012. május 7., 24 óra Száz esztendővel ezelőtt nyílt meg a magyar képzőművészet egyik legfontosabb helyszíne, az Ernst Múzeum. Ebből az alkalomból a kiállítótér jelentős részben megújul, s a tárlatok mellett egy szabadtéri művészeti fesztivált és egy konferenciát is szervez a múzeumot működtető Műcsarnok Nonprofit Kft.
Az épület leromlott állagú homlokzatának felújítására idén nincs elég anyagi forrás, de az intézmény vezetése szeretné hangsúlyosan jelezni az igényt a megújulásra. Ennek érdekében pályázatot hirdet a homlokzat újratervezésére. A győztes mű egy épülethálóra kerül, amely három hónapon keresztül fedi majd a Nagymező utcai homlokzatot.
A pályázat nyílt: nemcsak építészek vehetnek részt rajta, hanem képző- és iparművészek is. A Műcsarnok Nonprofit Kft. semmiféle stíluskövetelményt nem ír elő, a pályázat bírálói kifejezetten várják és bátorítják a kreatív megközelítéseket. A pályaműveket (egy, két vagy három látványtervet, pdf-formátumban) legkésőbb 2012. május 7-ig lehet benyújtani az ernstmuzeum@ernstmuzeum.hu címre. A munkákat elbíráló zsűri névsorát az intézmény vezetése az eredmény kihirdetésekor, május 16-án hozza nyilvánosságra. Pénzjutalmat a kiíró nem ad, de az elkészítés és az installálás költségeit teljes egészében fedezi.
2012. március 29. - május 7.
Jegyek
2012. március 21. - május 15.
Előző program

TÉR-KÉP Pályázat

2012. március 31. - április 1.
Következő program

A Forte Társulat Ruben Brandt előadása ismét a Műcsarnokban!