A Bizottság-kiállításhoz kapcsolódó filmvetítések

A vetítésre kerülő filmek 400 forintos jeggyel tekinthetők meg! A 70-es, 80-as évek közérzetéről ad gazdag és tanulságos körképet ez a filmválogatás, amelyben 1969-től 1993-ig készült kísérleti és dokumentumfilmek, kis- és nagyjátékfilmek, kultfilmek és elfeledett művek szerepelnek, a Diorissimótól az Álombrigádig, az Extázis 7-től 10-ig című beatfilmtől a Rocktérítőig. Itt-ott megjelenik a Bizottság is, feltűnnek arcok, elő-előbukkannak az underground jól ismert figurái, a két évtized pop- és szubkultúrájának ikonjai, de a filmekben kibontakozó társadalmi körképben a hétköznapok jellegzetes alakjai és problémái is főszerephez jutnak.
A filmklubban bemutatásra kerülő filmek:
szeptember 6.
: Extázis 7-től 10-ig (r.: Kovács András, 1969, 84 perc, fekete-fehér) Vendég: Kovács András rendező

szeptember 13.: Zenészek (r.: Vészi János, 1977, 28 perc, fekete-fehér)
Diorissimo (r.: Xantus János, 1980, 32 perc, színes)
Hajnal (r.: Szirtes András, 1980, 21 perc, fekete-fehér)
Vendég: Vészi János rendező

szeptember 20.: Kopaszkutya (r.: Szomjas György, 1981, 100 perc, színes) Főszereplők: Schuszter Lóránt, Hobó, Deák Bill Gyula, Csákányi Eszter
Vendég: Szomjas György rendező

szeptember 27.: Ex- kódex (r.: Müller Péter Sziámi, 1983, 90 perc, színes) Főszereplők: Gémes János, Kistamás László, Bárdos Deák Ágnes, Hajnóczy Csaba, Víg Mihály
Vendég: Müller Péter Sziámi rendező

október 4.: A Pronuma bolyok története (r.: Szirtes András, 1983, 90 perc, fekete-fehér) Szereplők: Szirtes András, Lukáts Andor, Halász István, Murányi Sándor, Pap Tamás, Vámos Zoltán, Steiner Villő, Menyhárt Jenő, Gecser Lujza. Zene: Menyhárt Jenő.
Vendég: Szirtes András rendező

október 11.: Kutya éji dala (r.: Bódy Gábor, 1983, 140 perc, színes)
Vendég: Kovács András Bálint esztéta

október 18.: Korkörkép (r.: Bonta Zoltán, 1984, 40 perc, színes)
Emlékek egy városról (r.: Mész András, Peter Hutton, 1984, 25 perc, ff)
Vendég: Bonta Zoltán rendező

október 25.: Álombrigád (r.: Jeles András, 1985, 107 perc, színes)
Főszereplők: Rátonyi Róbert, Szirtes Ádám, Patai István
Vendég: Gelencsér Gábor esztéta

november 8.: Moziklip (r.: Tímár Péter, 1987, 74 perc, színes)
Főszereplők: a 80-as évek magyar pop és rock ikonjai
Vendég: Tímár Péter rendező

november 15.: Rocktérítő (r.: Xantus János, 1988, 90 perc, színes)
Főszereplők: Pajor Tamás, Pauer Henrik, Urbán Mariann, Bolyki László, Gémes József Dixi
Vendég: Xantus János rendező

november 22.: Önuralom (r.: fe. Lugossy László, 1988, 60 perc, színes)
Utóirat (r.: Szász János, 1988, 36 perc, színes)
Vendég: Muhi Klára

november 29.: Meteo (r.: Monory Mész András, 1989, 90 perc, színes)
Főszereplők: Eperjes Károly, Kistamás László, Varga Zoltán, Dér Denisa, Vajdai Vilmos
Vendég: Monory Mész András rendező

december 6.: Árnyékszázad (r.: Dér András, 1989-92, 70 perc, színes)
Vendég: Kubiszyn Viktor esztéta

december 13.: Rám csaj még nem volt ilyen hatással (r.: Reich Péter, 1993, 80 perc, színes)
Főszereplők: Déri Miklós, Marozsán Erika
Vendég: Gelencsér Gábor esztéta
2011. szeptember 6. - december 13.

Műcsarnok

Jegyek
2011. szeptember 3. - november 12.
Előző program

Tíz hét – tíz szó – tíz terem

2011. szeptember 30.
Következő program

A krumplibogár titokzatos feltűnése, világvége várás Écsen, a „hallo” kifejezés rövid története, hunok Kölnből…