Rino-memo – egy rinocérosz portréja

Orosz István vetítéssel kísért előadása

RINO-MEMO

 

Ki ne hallott volna a Ligur tenger nagy viharáról, amelyben Percy Bysshe Shelley odalett. A szomorú esemény elég jól dokumentált. Pontosan ugyanott, Porto Venere partjainál tört össze egy hajót egy másik, negyedfél századdal korábbi vihar – O Wild West Wind ! Ugyan ki emlékszik rá? 1516. január végén, a 24-ét követő napokban történt a baj, vagyis éppen ötszáz éve. A leghíresebb áldozat – bocsánat, Shelly! – egy állat volt, egy orrszarvú, egy indiai rinocérosz. Róla szól Orosz István előadása, amelyből kiderül, mit keresett a fenevad a háborgó habok közt. Az Albrecht Dürer által az örökkévalóság számára megörökített állat életrajzából, meg némi okoskodásból, kitetszik majd, a művész miért véli oly nevezetesnek a hullámsírba költözött rinót, s talán az is, neki vagy inkább a grafikus szakmának mi köze lehet hozzá.

 

2016. március 10-én 18 órától: Rino-memo. Egy rinocérosz portréja. Orosz István, a Frissen tárlat egyik kiállítója vetítéssel kísért előadásában keres választ a fenti kérdésekre.

2016. március 10. 18:00

Műcsarnok

Jegyek
2016. március 9. 18:00 - 20:00
Előző program

Marco Ferreri: A szuka és Marco Ferreri: A tanár

2016. március 11. 19:30 - 21:00
Következő program

A GENEAMUS ENSEMBLE HANGVERSENYE