KUTATÓK ÉJSZAKÁJA a Műcsarnokban

KUTATÓK ÉJSZAKÁJA 2018

17.00 Petneki Áron: „Oh, az ecset nagy szónok” Jan Matejko és a magyarok című könyvét bemutatja Radnóti Sándor esztéta, professor emeritus
Előadóterem, 60’

18.00 MORPHológia – MORPH | Kalmár János, Mata Attila és Szabó Tamás Munkácsy Mihály-díjas szobrászművészek az idei Kutatók Éjszakáján közös tárlatvezetést tartanak.
Kurátor: Reischl Szilvia
A Műcsarnokban szeptember 21-től november 11-ig kiállító MORPH | Kalmár János, Mata Attila és Szabó Tamás Munkácsy Mihály-díjas szobrászművészek az idei Kutatók Éjszakáján közös tárlatvezetést tartanak.
Az alkotók a várhatóan másfél-két órás, a műtermi létbe, az alkotás folyamatának ismert, szavakkal leírható technikai, illetve személyes, gondolati mechanizmusába is betekintést nyújtó előadás, illetve a megismerést segítő beszélgetés keretében találkoznak a közönséggel.

18.30 Könyvtár túra – Válogatás a Balázs Béla Stúdió (BBS) rövidfilmjeiből
A Műcsarnok és a Balázs Béla Stúdió Alapítvány együttműködése révén 2006-ban a Műcsarnok Könyvtárba került közel 300 BBS film digitalizált másolata, amelyek kutatás céljából megtekinthetők a könyvtárban.
A Balázs Béla Stúdió a magyar film megújításán dolgozó fiatal filmesek kezdeményezésére
jött létre, és az 56-os eseményeket követő kádári konszolidáció kultúrpolitikai támogatásával 1961-ben intézményesült.
A 70-es évektől a Stúdióban progresszív műhelymunka folyt, széles műfaji skálán: a társadalmi kérdésekkel foglalkozó dokumentarista iránytól kezdve a kísérleti, avantgárd, konceptualista  filmekig.
A 80-as években a BBS a magyar videóművészet egyik jelentős műhelye, amely a demokratizálódási folyamat dokumentálásával jelentősen hozzájárult a magyarországi államszocializmus rendszerének leépítéséhez.
A 90-es évek kultúrpolitikai törekvései lassú sorvadásra ítélték a műhelyt. Utolsó produkcióját 2005-ben készítette, majd 2010-ben megszűnt.
Helyszín: Műcsarnok Könyvtár
Vetít: Madarász Ágnes művészettörténész-könyvtáros
max. 12 fő // regisztráció: https://www.kutatokejszakaja.hu/esemeny/konyvtartura-valogatas-balazs-bela-studio-bbs-rovidfilmjeibol/

19.00 Huszárik könyvbemutató / Előadóterem
Talán mindenütt voltam I Huszárik Zoltán
A Műcsarnokban 2018. szeptember 30-ig látható az ELÉGIA című kiállítás, amely Huszárik Zoltán filmrendező rajzaiból válogat. A tárlat finisszázs-hetében, szeptember 28-án este 7 órai kezdettel könyvbemutatót tartunk a mélyföldszinti Előadóteremben: a Talán mindenütt voltam I Huszárik Zoltán című, közelmúltban megjelent művet ajánljuk vendégeink figyelmébe. E kötet kapcsán beszélget Lukácsy György kritikus, újságíró Gelencsér Gábor filmesztétával, a könyvben publikált ‒ Huszárik Zoltán filmes életművét monografikus igénnyel áttekintő ‒  tanulmány szerzőjével és Mohi Sándor operatőr-rendezővel, a Huszárik Zoltánt megidéző interjúkat DVD-mellékletben közreadó dokumentumfilm alkotójával. Vendégünk lesz Markovics Ferenc fotóművész, a Csontváry című film standfotósa.

20.00 Kulisszák mögött – Bepillantás az épülő Rejtett történetek c. kiállításba. Dr. Németh András kurátor tárlatvezetése
A Műcsarnok 2018. október 6 és 2019. január 20. között megtekinthető Rejtett történetek című kiállításának tudományos vezetője beszél a tárlat koncepciójáról
A kiállítás az ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Kar Neveléstudományi Intézet Történeti, Elméleti és Összehasonlító Pedagógiai Kutatócsoport és a Neveléstudományi Doktori Iskolával együttműködve jött létre.

20.30 Könyvtár túra – Válogatás Balázs Béla Stúdió (BBS) rövidfilmjeiből
A Műcsarnok és a Balázs Béla Stúdió Alapítvány együttműködése révén 2006-ban a Műcsarnok Könyvtárba került közel 300 BBS film digitalizált másolata, amelyek kutatás céljából megtekinthetők a könyvtárban.
A Balázs Béla Stúdió a magyar film megújításán dolgozó fiatal filmesek kezdeményezésére
jött létre, és az 56-os eseményeket követő kádári konszolidáció kultúrpolitikai támogatásával 1961-ben intézményesült.
A 70-es évektől a Stúdióban progresszív műhelymunka folyt, széles műfaji skálán: a társadalmi kérdésekkel foglalkozó dokumentarista iránytól kezdve a kísérleti, avantgárd, konceptualista  filmekig.
A 80-as években a BBS a magyar videóművészet egyik jelentős műhelye, amely a demokratizálódási folyamat dokumentálásával jelentősen hozzájárult a magyarországi államszocializmus rendszerének leépítéséhez.
A 90-es évek kultúrpolitikai törekvései lassú sorvadásra ítélték a műhelyt. Utolsó produkcióját 2005-ben készítette, majd 2010-ben megszűnt.
Helyszín: Műcsarnok Könyvtár
Vetít: Madarász Ágnes művészettörténész-könyvtáros
max. 12 Fő // regisztráció: https://www.kutatokejszakaja.hu/esemeny/konyvtartura-valogatas-balazs-bela-studio-bbs-rovidfilmjeibol-2/

21.00 Gaál József: Vezeklések kora című kiállítás – Exkluzív tárlatvezetés Szurcsik József DLA Munkácsy-díjas képzőművésszel
Gaál József (1960) képzőművész, művészeti író, a Képzőművészeti Egyetem tanára.
A tárlaton – melynek címét egy korai műcsoporttól, az 1991-ben készült háromrészes litográfia sorozattól kölcsönöztük – bemutatott kulcsdarabok a bőrből készült fejek, a Marszüasz-figurák, a Hermák, a Macula- és Imagio-sorozat, illetve a Bello Brutto és a Transhuman Fetish darabjai. A három teremnyi kiállításon a legújabb, Persona Umbra című sorozat darabjai is láthatók, melyek a korábbi művekhez hasonlóan főként fából, bőrből és fémből készültek. Az összeállítás a művész szándéka szerint egyfajta visszatekintés, hiszen korábbi művei is szerepelnek benne; indító darabja, a Nagy Moloch 1988-ban készült.
A kiállításhoz készített katalógusban Gaál József tanulmánya betekintést enged alkotói módszerébe és a művészettel kapcsolatos gondolkodásmódjába. Idézet a katalógus tanulmányából: „A művek mindennapi életemet is irányítják, szabálytalannak tűnő, akár szomatikusnak is nevezhető hatásrendszert teremtenek. Belső referenciahálóm olyan organizmus, amiben egymásnak ellentmondó tartalmak is elférnek, összeegyeztethetetlennek tűnő formák újabb jelentéssel ötvöződnek. Sajátomként megélt produktumaim egy mitikus, archaikus állandóságban akarnak létezni, nem egy eszme vagy művészeti ideológia bűvkörében, hanem korokat átívelő állandóságban.”

22.00 Kulisszák mögött – Bepillantás az épülő Rejtett történetek c. kiállításba Ertsey Attilával, a kiállítás látványtervezőjével és Szegő Györggyel, a Műcsarnok művészeti igazgatójával
A kiállítás az ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Kar Neveléstudományi Intézet Történeti, Elméleti és Összehasonlító Pedagógiai Kutatócsoport és a Neveléstudományi Doktori Iskolával együttműködve jött létre.



A Kutatók éjszakáján a könyvbemutató 17 órakor, illetve a kiállításokra és programokra a belépés 18-24 óráig ingyenes.

 

2018. szeptember 28. - szeptember 29.

Műcsarnok

Jegyek
2018. szeptember 26. 18:00 - 20:00
Előző program

Műcsarnok Filmkör | VÉGZET | Joseph Losey: Klein úr

2018. szeptember 28. 18:00 - 20:00
Következő program

KUTATÓK ÉJSZAKÁJA a Műcsarnokban | MORPHológia – Kalmár János, Mata Attila és Szabó Tamás közös tárlatvezetése