Az aranykor dívái. Jászai Mari és Márkus Emília

Pódiumbeszélgetés

Közreműködik: Fullajtár Andrea, Gajdó Tamás, Keserü Katalin

Jászai Mari 1872-ben, Márkus Emília 1877-ben lett a Nemzeti Színház tagja. A kiváló művészekből álló társulat Paulay Ede igazgató vezetésével jelentős sikereket aratott. Jászai és Márkus jobbnál jobb szerepekben bizonyíthatta tehetségét, elhivatottságát. Mindketten hittek a művészet erejében, a színház hivatásában. Nemcsak nagyszerű fellépéseikről lehetett az újságokban olvasni – a közönség számon tartotta nem mindennapi életük minden rezdülését. Különleges személyiségükkel írókat, tudósokat, művészeket vontak bűvkörükbe. Alakjukat szobrok, grafikák, festmények, költemények őrzik.

A színész, ki lelép a színpadról, olyan, mint a tegnapi felhő – panaszolta Jászai Mari. Igaza volt, bár néha még ma is pletykálnak róla, akárcsak Márkus Emíliáról. Arról viszont jóval kevesebb szó esik, hogy ők voltak a Nemzeti Színház aranykorának legjelentősebb művészei.

Belépődíj: 300.- Ft 

2017. március 11. 18:00

Műcsarnok Előadóterem

Jegyek
2017. március 11. 16:00 - 17:00
Előző program

Muszatics Péter filmrendező exkluzív tárlatvezetése Az első aranykor kiállításon

2017. március 12. 16:00 - 17:30
Következő program

Exkluzív tárlatvezetés Sármány-Parsons Ilonával, Az első aranykor című kiállítás tudományos kurátorával