Fényidézés

Szvet Tamás

Megnyitó március 20-án, 19 órakor
A kiállítást megnyitja Paksi Endre Lehel művészettörténész A Mélycsarnok különleges, interaktív fényinstallációi a magyar fényművészet elmúlt 90 évébe nyújtanak – szó szerint – betekintést. A megjelenített „emlékezések” tükörfelületeken helyezkednek el a sötét térben, amelyeket a nézők elemlámpa segítségével vetíthetnek a falakra. A munkák időrendben sorakoznak, így minél beljebb halad a látogató, annál korábbi fényművészeti alkotásokkal találkozhat.
Szvet Tamás kifejezetten a Mélycsarnokba készített anyagtalan művei (fény-, digitális vagy virtuális munkák) technikai hordozó nélkül nem láthatók, nem érzékelhetők, elemlámpa nélkül láthatatlanok maradnának. A művek – fizikai értelemben – nem léteznek. A fény jegyében történő alkotói válogatás ‒ a történeti és kortárs alkotók munkáinak megidézésével ‒ most a magyar művészet egy talán kevésbé látható vonulatát állítja középpontba, amely a művészet és tudomány egymást kölcsönösen inspiráló határvidékéről származik.

Szvet Tamás (Gyula, 1982) a Magyar Képzőművészeti Egyetem szobrász szakán diplomázott 2007-ben, Jovánovics György tanítványaként. 2009-től az MKE Doktori Iskolájában kezdett művészeti kutatást, melyet 2011-ben Hollandiában, a University of Amsterdam kutatóintézetében, valamint a Gerrit Rietveld Akadémián folytatott. Munkái (művészeti, illetve tudományos) jelenségek átélésén, mintegy újbóli felfedezésén, újraértelmezésén alapulnak. Installációiban központi szerepet kap a tudomány és a művészet, illetve a technika és a művészet viszonya. Nagy hangsúlyt fektet a mű és a tér kapcsolatára és a közönséggel való interaktivitásra. Alkotásai létrehozását hosszas művészettörténeti és tudományos kutatás előzi meg.
2015. március 21. - április 26.

Mélycsarnok

Jegyek
2015. március 8. - március 14.
Előző kiállítás

A Nemzetközi Fényműhely kiállítása

2015. április 25. - július 19.
Következő kiállítás

Itt és most