ÁGAK | Ázbej & Ázbej | Algír – Budapest – Párizs

Megnyitó: 2016. július 26-án, kedden 18 órakor

A kiállítást megnyitja: Marosi Miklós építész

A kapcsolódó nemzedékek, apák és gyermekeik együttműködése a képzőművészetben vagy annak határterületein kifogyhatatlan, izgalmas és sokszor tanulságos történet. Apák és fiúk közös tárlata ékes bizonyítéka lehet annak, hogy nem szükségszerű a múlt eltörlésének gesztusa az új születéséhez. Néha épp az ellenkezője kerül felszínre. A kiállítás koncepciója ezeknek az összefonódásoknak és elágazásoknak a felvillantása, mindenféle szabályszerűség megfogalmazása és ítélkezés nélkül.

 

Építész apa, képzőművész fiú, egy-egy unikális építészeti és képzőművészeti alkotás. A kiállítás Ázbej Sándor és fia, Kristóf munkáit mutatja be.

 

Ázbej Sándor (1913–1998) Ybl Miklós-díjas építész az algíri Július 5. Olimpiai Stadion tervezője és kivitelezésének egyik irányítója volt, munkája pedig megalapozta a bő két évtizedes magyar–algériai műszaki együttműködést. Bár a megrendelői igények szerint a stadionnak az akkor még csak néhány éves Népstadion mintáját kellett követnie, építészeti és technikai megoldásaiban túl is szárnyalta azt. Az Algírban megépült aréna a kortárs nemzetközi megítélés szerint is pazar, a kor igényeit minden szempontból kielégítő épület lett.

A hatvanas évek végétől a nyolcvanas évek végéig tartó időszakban csaknem 160 építészeti és mérnöki létesítmény terveit készítették el magyar szakemberek Algériában. A megépült létesítmények az észak-afrikai ország építészeti-műszaki infrastruktúrájának máig szerves részét alkotják.

 

Ázbej Kristófot (1953) saját bevallása szerint is a családi környezet vonzotta a képzőművészeti pályára. Munkásságának legjelentősebb része egy közel 52 négyzetméter felületű panoramikus óriáskollázs, melyet 1981-től tizenöt éven keresztül folyamatosan készített kétszobás Párizs környéki (bagneux-i) műteremlakásában.

 

Időkapszula, kunstkammer és palimpszesztjáték

A bagneux-i körkép „Az emberi kaland nagy fala/nagytérképe" című mű és projekt első elkészült egysége. Az őskor barlangművészetét és a legújabb korok szuperszámítógépeit (big data science) egyszerre felidéző színpompás faliképegyüttes az emberiség kultúrtörténetének lenyomata.

Az enciklopédikus jellegű kollázsfal-ornamentum sajátságos, mozaikszerűen szerkesztett formája és különleges esztétikai minősége mellett fantasztikus időutazást is kínál a néző számára.

A kollázs bontása, Magyarországra szállítása, restaurálása és az eredeti műteremlakás másának 1:1 arányban történő felépítése az Emberi Erőforrások Minisztériuma és az NKA támogatásával valósult meg 2014–2015-ben.

A kollázst a Műcsarnokban láthatja először a nagyközönség.

 

A Hari Seldon labirintus

Az építész apa és képzőművész fia a francia Millenniumi Emlékbizottság felkérésére 1997 nyarán együtt dolgozott egy világemlékműterv koncepciójának kidolgozásán. Az emlékmű Isaac Asimov Alapítvány-trilógiájának egyik főszereplőjéről kapta a nevét. A kiállításon bemutatjuk a végül nem megvalósult munka elkészült látványterveit is, bepillantást engedve az összművészeti megaprojekt alkotási fázisaiba.

 

Kiállítás a kiállításban – Popup7 a Műcsarnokban

A tárlat finisszázshetében a műteremlakás-installáció ideiglenes kiállítótérré válik: képzőművészek – Elekes Károly, Horror Pista, Kuli Adél, Tayler Patrick, Tollas Erik, Vető Orsolya Lia – pop-up kiállításai láthatók egy-egy napig.

 

2016. július 27. - szeptember 11.

Műcsarnok

Jegyek
2016. június 29. - július 24.
Előző kiállítás

A boldog békeidők 3D-ben

2016. augusztus 3. - szeptember 11.
Következő kiállítás

Jószay Zsolt szobrai