A szobrász Malgot

A magyar művészetben ritka jelenség, hogy valaki egyformán magas minőségű életművet tud felmutatni egészen eltérő területeken. Malgot István a kevés kivételek egyike, aki bár elsősorban szobrásznak tartja magát, több művészeti ágban is jelentőset alkotott. Az ő kivételes, ám kevéssé ismert oeuvre-je kerül a közönség elé a Műcsarnokban.

Malgot István szobrász fél évszázados pályája a hazai művészeti élet egyik lappangó fejezete. Noha a művész ritkán vesz részt kiállításokon, a Műcsarnok most hatvankilenc szobrát mutatja be, ami az eddigi legteljesebb gyűjteményes válogatás.

Malgotot már pályája elején foglalkoztatta az eleven emberi test kifejezőereje. Színházrendezőként, báb- és látványtervezőként az 1970-es évek művészeti mozgalmainak egyik központi figurája, az Orfeo csoport alapítója. Később író, filmrendező, távol-keleti utazó, lapszerkesztő, és csak a 2000-es években tért vissza a kiindulóponthoz. Miként színpadi és filmes alkotóként, sőt íróként is a testben feszülő drámaiságot fejezte ki, úgy szobrai is egy láthatatlan színpadon zajló dráma szereplői. Szobrászi életműve nehezen korszakolható. Egyrészt ő maga nem jegyzi műveinek keletkezési dátumát, másrészt alkotói szemlélete rendkívül konzekvens és homogén. Többször visszanyúl egy-egy gondolathoz – néhány szobrát fából is, fémből is elkészíti –, művei mindig az emberi szenvedés, a szerelem, a fájdalom, a kitaszítottság és a beteljesülés kimeríthetetlen témáját jelenítik meg az emberi test formáiban. Malgot ebben látja a művészet anyagát; emberi alakokat formáz, emberi sorsokat, érzéseket mutat meg. Az egész életművét meghatározó alapvető társadalmi elkötelezettség, ami ugyanekkor Joseph Beuyst a modern mitológiák szimbolikus anyagai felé viszi, Malgotot a hagyományos szobrászat matériái és egy emberközpontú művészet mellé állítja. Formanyelve a művészettörténet korai korszakait idézi meg, elsősorban az archaikus és a törzsi művészetet, ugyanakkor távol áll tőle az archaizálás szándéka. Bartók és József Attila példáját követi, a szó legtisztább értelmében: visszanyúl a hagyomány mélyebb rétegeihez, és azokat megtisztítva, a modern városi élet közegében jeleníti meg.

 

Virtuális séta

A szobrász Malgot

A szobrász Malgot
2015. november 5. - 2016. január 31.

Műcsarnok

Jegyek
2015. október 30. - 2016. január 31.
Előző kiállítás

Nicolas Schöffer retrospektív

Nicolas Schöffer
2016. január 27. - április 3.
Következő kiállítás

Légvonal