Drozdik Orsolya | SzabadTánc

Drozdik Orsolya a Műcsarnokban rendezett egytermes tárlatával – a Rejtett történetek című életreform-kiállításhoz kapcsolódva – egy korábbi projektje, az Individuális mitológia (1975–1977) néhány elemét mutatja be a legújabb festmények mellett: az Individuális mitológia IV. mintegy 24 fotóját és az Individuális mitológia VI. kiradírozott rajzműveit.

A sorozatnak egy Isadora Duncanről szóló, 1975-ben bemutatott film, valamint a Dienes Valériával készített tévéinterjú volt a kiindulópontja. A művek elkészítéséhez Drozdik különböző médiumokat használt, a fotó, a rajz és a szöveg mellett a korban újnak számító ofszetnyomatot, illetve a performanszot és az azt bemutató önálló fotó műveket, amelyek a performansz alatt és után készültek. Ezek az innovatív gesztusok a, szabadság érzetét, egyben nőnézőpontú művészetének kezdetét jelentették a művésznek, amit a médiumok közötti átjárás lehetősége még inkább megerősített.

Drozdik 2017-ben Párizsban kezdte festeni a sejtképeket, majd New Yorkban és Amszterdamban folytatta. A kiállításban szereplő nagy méretű vásznak SejtMozgások címmel Budapesten készültek 2018-ban. Az egész sorozatot egyfajta életigenlés és vad életerő jellemzi. A sejtek az élet legapróbb élő egységei, amelyek folyamatos mozgásban vannak. Az öt darab egyenként 1,6 × 4 méteres vásznon már nem is a sejteket látjuk, hanem magát a mozgást, a vibráló hullámzást.

A Drozdik Orsolya legfrissebb munkáit is bemutató kiállítást a Műcsarnokban 2018. december 6-án Keserü Katalin művészettörténész nyitja meg. A tárlat december 7-től 2019. január 20-ig látogatható.


Kurátor: Kondor-Szilágyi Mária
 

 

Virtuális séta

Drozdik Orsolya | SzabadTánc

Drozdik Orsolya | SzabadTánc
2018. december 7. - 2019. január 20.

Műcsarnok

Jegyek
2018. november 30. - 2019. január 20.
Előző kiállítás

Földi Péter kiállítása

2019. január 12. - február 10.
Következő kiállítás

Balázs János festményei a Horn gyűjteményből