Id. Janáky István építész retrospektív kiállítása

A kiállítás idősebb Janáky István (1901-1966) építész 14 épületének fotóit mutatja be. Munkássága 1936-tól kezdve egyre jelentősebb szerepet kapott a II. világháború előtti és az azt követő évtizedek magyar építészetében. 1953-ban megalapítója volt a Mesteriskolának, amely azóta is otthona és menedéke a hazai haladó építészeti gondolkodásnak.

Munkáira erős hatást gyakoroltak a nemzetközileg is erősödő romantikus tendenciák és a beinduló falukutatási programok. Épületein, a modernizmussal szembehelyezkedve, társművészeti alkotásokat szerepeltetett, gyakran használt nyers téglaburkolatot, terméskövet, klinkerburkolást és fát.

Az Ernst Múzeum kiállítóterében, mint ahogy az idősebb Janákyt bemutató, frissen megjelent könyvben is, az általa tervezett épületek jelenlegi állapotukban láthatók. A tárlat demonstrálni kívánja e házak szellemi, funkcionális, szerkezeti időtállóságát, valamint azt, hogy hogyan illeszkednek bele a körülöttük évtizedek alatt elváltozott és folyvást módosuló tárgyi környezetbe. A budapesti épületek bemutatása elsősorban a város rejtett, esetleg ismeretlen szépségeit kívánja a nagyközönségnek bemutatni.

Tisztelettel meghívjuk Önt és barátait id. Janáky István retrospektív kiállításának megnyitójára, valamint

Janáky István - Janáky György:
Id. Janáky István könyve c. kötet bemutatójára

2007. július 4. (szerda) 18 órára

A kiállítást megnyitja és a könyvet bemutatja:
Ferkai András építészettörténész
2007. július 5. - augusztus 22.

Ernst Múzeum

Jegyek
2007. június 23. - augusztus 26.
Előző kiállítás

Vetítés The Projection Project: Budapest epizód

2007. augusztus 21. - október 6.
Következő kiállítás

Hermann Ildi: Nyaralók /fotókiállítás a Dorottya Galériában