RAJZOK - Herencsár András kiállítása

Az 1970-es évek óta rajzol, tagja volt az Erdély Miklós és Maurer Dóra által vezetett Kreativitási Körnek. 1976-ban testvérével, Herencsár Lajossal volt közös kiállítása az ELTE Budaőrsi úti Kollégiumában. 1977-ben a MOM Művészeti- és Kultúrközpontban Bolyki Jánossal és Kulifay Tamással állított ki, valamint ekkor gyermekkórházak művészi dekorálásával is foglalkozott. 1985-ben Szentendrén a Vajda Lajos Stúdió pincegalériájában állított ki Beöthy Balázzsal, a kiállítás címe "Gyümölcs" volt. 1986-ban részt vett a Láthatatlan Művészet című kiállításon Budapesten, a Kavics utcában a Csere Sorozat Nemzetközi Filozófikussági Művészetelőreiskola és a Hejettes Szomlyazók Csoporttal.

2002-ben a Nő című kiállításon a Magyar Kultúra Alapítvány aulájában, a várban állított ki Polonyi Istvánnal, Horváth Peti Mihállyal, Farkas Attilával, Kulifay Lászlóval és Kulifay Tamással. 2003-ban a Szkéné Színház Kancsal Puttó Galériájában állított ki, 2005-ben a Kecskeméti Katona József Színház galériájában Kulifay Tamással, valamint a Retorta Galériában önálló kiállítása volt. 2006 nyarán Jakarta-ban, Indonéziában is bemutatkozott. Illusztrációi több alkalommal is megjelentek a Vigília című folyóiratban és az Élet és Irodalom 49/33. számában.

Nem mindennapi világokba kalauzol bennünket Herencsár András. Vékony, fekete tollal megrajzolt asszociációs rajzainak sűrű vonalhálójából apró alakok, tárgyak, lények, történetek bontakoznak ki, amint közelebb lépünk a motívumaihoz képest általában nagyméretű munkákhoz. Az icipici elemek szövevénye, masszája rendszerint "kitöltő" elem, távolról szemügyre vehető, összeálló egységek anyagát képezi. Ez a komponálási mód érdekes kettősséget teremt: a hihetetlen sűrűséggel burjánzó emberkék, tárgyak, apró jelenetek, kitalált lények és sosem-látott tárgyak spontán szövedéke egy tudatosabb, kigondolt kompozícióba illeszkedik. A motívumok önmagukat teremtik, s áramlanak szét a papíron azt az érzést keltve, hogy a végtelenségig tudnának növekedni, szőni saját mintájukat. Megalkotásukhoz hallatlan türelem kellett, és kérdés, hogy végül ki rajzolt valójában: a tollat tudatosan tartó kéz leleménye minden vonás, de az életre kívánkozó figurák láthatóan saját életet is élnek. Az elmerülés, amely létrehozásukhoz kellett, s a mélység, a szövetig való hatolás lépett a készüléskor működésbe, s a lüktetést a néző is átveszi, amikor közel lép, hogy felfejtse a szálakat. Amit csak úgy lehet, ahogy létrejöttek: teljes odaadással.
2006. december 19. - 2007. január 13.

Dorottya Galéria

Jegyek
2006. december 12. - december 17.
Előző kiállítás

TÁJ - KETTőS ELőJELLEL

2007. január 16. - február 10.
Következő kiállítás

Baglyas Erika és Lovas Ilona kiállítása