Tépett-égetett grafika plexitáblában

A 70 éves PAIZS LÁSZLÓ jubileumi kiállítása

"Úgy érzem, szabad vagyok, bármiből tudok művet alkotni, mert már régóta nem érdekel az elmélet által megszabott út... Mindig is ki akartam próbálni mindazt, ami izgatott, ami anyagban, technikában, műformában megmozgatta a fantáziámat." - nyilatkozta néhány évvel ezelőtt egy interjúban az idén 70 éves művész. E sorok lényegében ma is igazak. Paizs László a 60-as évek óta a kortárs magyar képzőművészet meghatározó alakja, aki a pop art eredményeit-módszereit sajátos módon használja fel művei létrehozásában. Mindig képesen a megújulásra, változatlan munkakedvvel és energiával dolgozik elképzelései megvalósításán.

A Dorottya Galériában rendezett jubileumi kiállításán a régóta nevéhez köthető anyag, a plexi új módon történő felhasználásával készült grafikáit mutatja be. A főként mitológiai és keresztény kultúrkörből vett alakokat ábrázoló, égetett-tépett papírdarabokból állítja össze absztraktnak tűnő kollázsait, amelyeket speciális módon tesz örök-életűvé. Két plexilap közé ágyazza be a kompozíciót. A lapok között nem csak az égetés nyoma, hanem a feketévé szenesült papír, a pernye is megörökítődik, és teszi még különlegesebbé a látványt. A többrétegű műveken az expresszív kollázsok három-dimenziós grafikákká válnak. Paizs László művei esetében a művészi szándék és a mesterséges anyag végzi a természetből ismert borostyán munkáját, az áttetszően beburkolt "kincsek" megőrzését.

Megnyitó: 2005. december 6-án kedden, 18.00 órakor

A kiállítást Jankovics Marcell nyitja meg
2005. december 6. - december 23.

Dorottya Galéria

Jegyek
2005. december 2. - december 4.
Előző kiállítás

IV. Spa&Wellness Egészségturisztikai Kiállítás

2005. december 7. - december 8.
Következő kiállítás

INTRO FESZTIVÁL - modern művészeti összefogás megnyitó: december 6. 18 óra