Előadások Plecnikről – Plecnik után

GÓTIKA ÉS MODERN MISZTICIZMUS. EGY HUSZADIK SZÁZADI ÉPÍTÉSZ PORTRÉJA

Plečnik életművének nemzetközileg elismert szakértői tartanak vetítettképest előadást a kiállításhoz kapcsolódóan.

Plečnik tanulóéveit Bécsben, Otto Wagner mesteriskolájában töltötte az 1890-es évek második felében. Az I. Világháború végéig Bécsben dolgozott, majd 1911-től tíz éven át a prágai Iparművészeti iskola tanára volt, illetve 1920-ban az újonnan alakult Csehszlovák állam szimbolikus akropoliszának (Hradzsin) rendezésére, majd az államelnöki rezidencia kialakítására kapott megbízást. Az 1920-as évektől haláláig a Ljubljanai Egyetemen oktatott. Munkásságának nemzetközi újraértékelése az 1980-as években kezdődött, épületeit a posztmodern építészet előképének tekintik. A plečniki életmű, Közép-Európa városaiban emelt épületeinek sora egy közös regionális építészeti nyelv kiinduló pontja lehet. A konferencián Plečnik életművének nemzetközileg elismert szakértői tartanak vetítettképest előadásokat, betekintést engedve az építész sokszínű, több helyszínt/várost érintő építőművészeti tevékenységébe és alkotói gondolkodásmódjába.

HELYSZÍN: MŰCSARNOK, ELŐADÓTEREM

Az előadások nyelve angol, tolmácsolást biztosítunk.

2015. szeptember 24.

Műcsarnok

Jegyek
2015. szeptember 21.
Előző kiállítás

Könyvek a Műcsarnokból - Háromszoros könyvbemutató az Írók Boltjában! 2015. szeptember 21. hétfő 17 óra

2015. október 30. - 2016. január 31.
Következő kiállítás

Heuréka! Műcsarnok – ősz/tél