A szlovén kapcsolat

Mesterek és mestereik – hagyomány és folytonosság a szlovén festészetben

A kiállítás létrejöttét a ljubljanai Képzőművészeti Akadémián tanító Branko Suhy és dr. Jožef Muhovič festőművészek kezdeményezték ‒ kiindulópontja az akadémia öt tanárának eddigi pályája volt. Emerik Bernard, Herman Gvardjančič, Jožef Muhovič, Franc Novinc és Branko Suhy a manuális képalkotás szellemi erejében bízva a festészeti hagyomány folytonossága mellett szállnak síkra, ennek jegyében rendezték kiállításaikat az elmúlt években Szlovéniában (Ljubljanai vár), Zágrábban (Mimara Múzeum), Bécsben (Künstlerhaus), Velencében (Accademia di Belle Arti di Venezia) és másutt is.

A budapesti kiállításon a kezdeményezők a professzor-elődök – Janez Bernik és Andrej Jemec nyugalmazott tanárok, Bogdan Borčić, Zoran Didek, Božidar Jakac, Gojmir Anton Kos, Marij Pregelj és Gabrijel Stupica, az Akadémia elhunyt tanárai, valamint Zoran Mušič – festményeit is bemutatják, ezáltal átfogóbb és reprezentatívabb betekintést engednek a szlovén festészet 1920-as évektől máig tartó alakulásába. A nemzetközi művészeti szcénában is elismert Zoran Mušič ugyan nem tanított az akadémián, de számos szlovén alkotó példaképéül szolgált.

A Műcsarnokban Borut Pahor államelnök és Áder János köztársasági elnök védnökségével megvalósuló kiállítás a Magyar Művészeti Akadémia képzőművész tagjainak ljubljanai bemutatkozását viszonozza, s egyben az újabb kori szlovén művészet rendkívüli eseménye: nem csupán a kulturális együttműködés megerősítésének hivatalos-formális kifejezése, hanem valódi művészeti élmény, lehetőség a szomszédos ország festészetének megismerésére.

Kurátor: dr. Milček Komelj, a Szlovén Tudományos és Művészeti Akadémia tagja
Társkurátorok: Jožef Muhovič, Branko Suhy, Mayer Marianna
Szervező: Beata B. Lazar

Kiállítók:
Emerik Bernard, Janez Bernik, Bogdan Borčič, Zoran Didek, Herman Gvardjančič, Božidar Jakac, Andrej Jemec, Gojmir Anton Kos, Jožef Muhovič, Zoran Mušič, Franc Novinc, Marij Pregelj, Gabrijel Stupica, Branko Suhy
A Szlovén kapcsolat keretében augusztus 11-én három további tárlat nyílik a Műcsarnokban.
Együttműködő partner: Galerija-Muzej Lendava/Galéria-Múzeum Lendva; Szlovén Köztársaság Budapesti Nagykövetsége

Támogató: MMA, EMMI 

Mesterek és mestereik

 

Virtuális séta

A szlovén kapcsolat

A szlovén kapcsolat

Slovenian connection

PDF file, 7.3 MB

Slovenian connection
2015. augusztus 7. - szeptember 27.

Műcsarnok

Jegyek
2015. június 17. - szeptember 13.
Előző kiállítás

Metamorphosis Transylvaniae

2015. augusztus 12. - szeptember 27.
Következő kiállítás

Zala György (1858–1937) A közterek klasszikusa