I. Építészeti Nemzeti Szalon – 100% kreativitás

Kurátor: Szegő György
Kurátorasszisztens: Pálinkás Edit A Magyar Művészeti Akadémia kezdeményezésére és támogatásával minden idők legjelentősebb kortárs építészeti összefoglaló-kiállításának ad otthont a Műcsarnok. A nagyszabású tárlaton több mint 200 épület és tervezője vonulnak fel, s adnak ízelítőt napjaink és a közelmúlt izgalmas magyar építészetéből, makettek, óriásnyomatok, filmek, tervek és egyéb műalkotások, illetve dokumentációk révén.

A 2014-es évet – Ybl Miklós születésének bicentenáriumát – a kormány az Építészet Évének nyilvánította. Az ünnepi év számos eseményt kínál annak a gondolatnak a népszerűsítésére, hogy az építészet a magyar kultúra egyik meghatározó eleme, kiemelkedő kulturális érték. Ugyanakkor az építészek alkotó munkája hagyományosan az innováció hordozója, éppen ezért az I. Építészeti Nemzeti Szalon a jelen mellett a jövő ökologikus gondolkodására figyelő építészetére is fókuszál.
A tárlat középpontjában a kreativitás dicsérete áll. A magyar építőművészet különböző irányzatait bemutató anyagválogatás a legszélesebb befogadói igényekhez igazodik: az elmúlt másfél évtized magas építészeti értékeket hordozó és látványos épületei, megkerülhetetlen beruházásai éppúgy megjelennek a mintegy 2500 négyzetméteres kiállítótérben, mint a kis közösségek templomai, közösségi terei vagy emblematikus házai. Emellett a kiállítás egy-egy teremben megidézi az előző generáció legjelentősebb mestereit, de helyet kapnak az építészoktatás mai műhelyei, hallgatóik munkái, és az építve tanítás különleges dimenziója: a vándoriskola is. Külön egységekben jelentkezik a műemlékek újragondolt építészete, a kortárs tájépítészet, a belsőépítészet, emellett pedig több, az építészethez kapcsolódó társművészeti alkotás is várja a közönséget.
2014. június 4. - szeptember 7.

Műcsarnok

Jegyek
2014. március 7. - március 30.
Előző kiállítás

kissmiklos

2014. szeptember 27. - 2015. január 4.
Következő kiállítás

Žilvinas Kempinas