BBS 50 Kísérőprogramok

vetítések, BBS-estek, könyvbemutató, BBS archívum


Vetítések és kísérőprogramok
A kiállítás része egy időszaki kiállítótér, ahol a BBS szellemiségéhez és munkásságához kapcsolódó minikiállítások láthatók, valamint a Műcsarnok egyik terében kialakított mozi és előadóterem ahol a nyitvatartási napokon, minden délután 14 órától a BBS filmjei tekinthetők meg, naponta változó, szerkesztett formában, ami teljes kronológiát ad ki a Stúdió filmtörténetéből.


BBS 50 - A Balázs Béla Stúdió 50 éve – könyvbemutató

2009. december 17. csütörtök, 18 óra

Az első BBS-est a kiállítás megnyitásával egyidőben megjelenő tanulmánykötet bemutatója a főszerkesztő Gelencsér Gábor és a szerzők közreműködésével.
A magyarul és angolul is megjelenő kötet 28 tanulmányt közöl reprezentatív kiadásban, amelyek különböző metszetekben: korszakok, filmtípusok szerint, illetve a társművészetekkel és társtudományokkal való kapcsolat aspektusából mutatják be a Stúdiót. Rendhagyó módon, de a BBS progresszív szellemiségét megőrizve, a tanulmánykötetet zömmel fiatal szerzők – esztéták, filmesek, képzőművészek, irodalmárok, történészek – jegyzik, akik korszerű, új szemléletmóddal és friss tekintettel mérik fel a Balázs Béla Stúdió hagyományát.

BBS-esték
A vetítőterembe csütörtökönként olyan speciális, vetítéssel egybekötött programokkal várjuk este 22 óráig a közönséget, amelyeken a Stúdió munkáját meghatározó alkotókról és életművekről kapunk teljesebb képet az alkotótársak közreműködésével. Emellett a BBS korszakának szellemiségével rokonítható nemzetközi és hazai műhelyek, illetve a BBS műhelymunkájából eredeztethető művészeti csoportok előadásain, beszélgetésein vehetnek részt az érdeklődők.


BBS Archívum
A kiállítást előkészítő sokéves munkának több eredménye is lett: a Stúdió filmtermésének nagy része megtekinthetővé vált könyvtárunkban. Most, a kiállítás alkalmával a BBS Archívum beköltözik a Műcsarnok apszisába, ahol 8 számítógépen a BBS weboldalán ezek a filmek kereshetőek és megnézhetők lesznek.

Másrészt megszületett egy DVD-sorozat terve, melynek első darabja, az „Agitátorok” már most megvásárolható.


Támogatók:
Oktatási és Kulturális Minisztérium, Magyar Mozgókép Közalapítvány, Nemzeti Kulturális Alapprogram, Raiffeisen Bank, Erste Bank.

Médiatámogatók:
Balkon, Pesti Est, PORT.hu, Art-magazin, Nők Lapja Évszakok, Budapest Panoráma, Filmtett – Erdélyi Filmes Portál, filmpont – www.filmpont.hu, OdeonNet, Filmhu

A kiállításmegnyitó támogatója: Hungária Pezsgőpincészet

A BBS 50. Tanulmányok az ötvenéves Balázs Béla Stúdióról kötet támogatói:
Erste Alapítvány, Magyar Mozgókép Közalapítvány, Országos Rádió és televízió Testület, Nemzeti Kulturális Alap
2009. december 16. - 2010. február 21.

Műcsarnok

Jegyek
2009. december 5. - december 13.
Előző kiállítás

Karácsonyi művészeti könyvvásár

2010. január 16. - március 14.
Következő kiállítás

„COL TEMPO” – A W.-PROJEKT