1 day 1 photo, (Brooklyn – Budapest – Peking)

A kiállítás a Reneszánsz Év - 2008 keretében, a Műcsarnok szervezésében megvalósult Na, mi van ? – Kortárs magyar művészeti körkép című programsorozat része.

MŰCSARNOK / MENÜ PONT GALÉRIA – LIGET GALÉRIA A fotoblog új, alig több,mint fél évtizednyi múltra visszatekintő, a klasszikus fotográfia szabályait újravizsgáló, azokat részben átalakító, nyelvújító műfaj. Megjelenése olyan horderejű, mint mikor a huszadik század első felétől széles körben terjedni kezdtek a kisfilmes fényképezőgépek.

A 1day1photo.com fotóblog három, egymástól távoli kulturális közegben élő fotográfusnő szimultán fotónaplója. Az alkotók, Elek Judit Katalin (Budapest), Hangay Enikő (New York) és Lei Ben Ben (Peking) abban állapodtak meg, hogy mindhárman, mindennap föltöltenek a weboldalra egy-egy általuk aznap készített fotót.

Feltételeztük, hogy a művésznők a közös munka során minden bizonnyal hatni fognak egymásra, betekintést nyerve egymás életébe, megismerve egymás kultúráját, alkotásmódját. Külön kérdésként merült föl, miként befolyásolná kapcsolatukat ezt követően a személyes találkozás. Nyújt-e számukra annyi izgalmat e fotóblog, hogy a közös kiállítás, a személyes találkozás után is folytassák?

A kiállításon, melynek egy része a Liget Galériában, másik része a Menü Pont Galériában lesz látható, több mint 100 fotó és több vetített anyag mutatja be a 2006 decembere óta készített mintegy 1500 kép belső összefüggéseit. A kiállítás ideje alatt is készülő képek folyamatosan beépülnek a bemutatott anyagba.

Kurátor: Várnagy Tibor

Liget Galéria
1146 Budapest, Ajtósi Dürer sor 5.
Sz–H.: 14:00–18:00
www.c3.hu/~ligal/
2008. július 3. - július 31.

Mélycsarnok

Jegyek
2008. június 21. - augusztus 31.
Előző kiállítás

Na, mi van?

2008. július 10. - augusztus 31.
Következő kiállítás

Lenmechanika