Barakonyi Szabolcs: Tébánya

Bányászváros, bánya nélkül

Barakonyi Szabolcs Lucien Hervé- és Rodolf Hervé-díjas, Pécsi József-díjas fiatal fotóművész, akinek éles szeme van azokra az apró, hétköznapi mozzanatokra, amelyek valójában meghatározzák életünket. Fotóin a tatabányai fiatalok kilátástalannak tűnő életén keresztül ábrázolja a generáció életérzését.
Idén lettek nagykorúak azok gyerekek, akik a vasfüggöny leomlásának évében születtek. A függöny keleti oldalán leszedték a középületekről a vörös csillagokat, az emberek saját üzletet nyithatnak és élhetnek a választás és szólás szabadságával. Az új világ azonban sokszor régi díszletek közé kényszerült. Kelet-Európa sajátos képződményei a kommunista iparvárosok. A rendszer kirakatai voltak, a megalomán tervgazdaság mementói ezek. E településekre az 50-es években tízezerszám költöztették az embereket, biztos jövőt ígérve. A mostani fiatalok a régi világ díszletei között téblábolnak céltalanul. Tágabb hazájuk már az egyén és a piac szabadságát biztosító Európai Unió, szűkebb hazájuk viszont a meddőhányó és a rozsdálló gyár.
Tatabánya arculata az 50-es évek óta nem sokat változott, furcsa szobrok állnak a szürke lakótömbök között, fölöslegessé vált ipari berendezések nyúlnak ki a fák között, ünnepekkor még játszik a bányászzenekar. Az itt élő tinik már a nyugati kultúrát szívták magukba, de örökségük a kommunizmus reménytelensége.
Nem vár rájuk munka, nincs hova menni iskola után. A történelem tévedése százezreknek hagyott funkciójukat vesztett városokat Kelet- és Közép-Európában. A fiatalok élete e településeken egyszerre megindító és groteszk. A csapdába esett sorsok szívszorítók, és emlékeztetnek arra, mennyi múlik azon, ki melyik kilométerkő közelébe született. Messziről nézve pedig abszurdnak tűnik, ahogy a nyugati divatot és értékeket követő srácok megpróbálnak normálisan élni egy szabadságot és racionalitást tagadó rendszer rothadó kellékei között.

2008. április 30. - június 26.
Jegyek
2008. április 25. - április 27.
Előző kiállítás

II. Művészeti Könyv- és Folyóiratvásár

2008. május 17. - június 29.
Következő kiállítás

Információ az Ernst Múzeumban