Lakástrend kiállítás

Lakástrend és Design 2006 – Európa bútorkultúrája Magyarországon

A kiállítás kurátorai:
Készman József, Nagy Edina A lakberendezés iránt megnyilvánuló érdeklődést jól jelzi az e témában megjelenő könyvek, kiadványok hihetetlen tömege és népszerűsége, illetve az Európa szerte évről évre megrendezett szakkiállítások sikere.
A hazai közönség itthon, “élőben”, az immár kilencedik alkalommal bemutatkozó Lakástrend és Design kiállításon ismerheti meg a lakberendezés, az enteriőrtervezés és a design legújabb tendenciáit. A helyszín most is a Műcsarnok, amelynek tereiben a bútorokon, a textileken, a csempe-és szaniter újdonságokon kívül több esemény-kiállítás is helyet kap. Mindenekelőtt a híres milánói bútorvásár szellemiségét követő “madeinhungary” tárlat, amelyen fiatal magyar tervezők minőséget, gondolatiságot és innovációt közvetítő munkáit, illetve Előttem a jövő címen a Magyar Iparművészeti Egyetem hallgatóinak bemutatóját láthatják.
A kiállítást a szakmának és az érdeklődőknek szánt, izgalmas kérdéseket boncolgató szakmai előadások kísérik. A kiállítást csütörtöktől vasárnapig 10-19 óráig tekinthetik meg a látogatók. Március 4-én, szombaton pedig az éjszakába is belenyúlóan, látványos performance-ok és könnyűzenei rendezvények teszik változatossá a legszínvonalasabb hazai lakberendezési kiállítást.
2006. március 2. - március 5.

Műcsarnok

Jegyek
2006. március 1. - április 2.
Előző kiállítás

Derkovits Gyula képzőművészeti ösztöndíjasok kiállítása

2006. március 21. - április 22.
Következő kiállítás

Elekes Károly - Tunning