A Műcsarnok 2019-ben is megrendezi nyári alkotóműhelyét

Az idei évben az alkotóműhely programja a Tér///Erő II. Nemzeti Építészeti Szalon kiállításhoz kapcsolódik, A jövő itt van, földön, vízen, levegőben címmel. Nyári műhelyünkbe azoknak a 8 és 12 év közötti fiataloknak a jelentkezését várjuk, akik nyitottak az együttgondolkodás, az önálló és a közösségi alkotás, a képzőművészet irányában. Az egy hetes időtartam alatt világokat teremtünk földön, vízen, levegőben. Történeteket mesélünk, új szokásokat és rítusokat alakítunk ki, láthatóvá tesszük a gondolatainkat, tervezünk és makettezünk, gipszet öntünk, festünk és rajzolunk, színekkel, fénnyel-árnyékkal játszunk.

A foglalkozásokat Ardai Petra színházrendező, Cser Mariann MKE hallgató és Schopp Ildikó művészetpedagógus vezeti

Az alkotóműhely 2019. június 17-én hétfőn kezdődik és június 21-én péntek délután egy bemutatóval ér véget. A foglakozások minden nap 9-17 óráig tartanak, a gyermekek tízórait, ebédet és uzsonnát kapnak. Napi programjaink a Műcsarnok tereiben, gyerekstúdiójában, illetve a Ligetben valósulnak meg.

Jelentkezés: schopp.ildiko@mucsarnok.hu

A nyári foglakozások költsége: 29 000 Ft / fő

Testvérkedvezménnyel: 27 000Ft / fő

Befizetés: Műcsarnok Nonprofit Kft., bankszámlaszám: 10032000-00286703-00000017

Kérjük, hogy az átutalás megjegyzés rovatában tüntessék fel a résztvevő gyerekek nevét.

 

2019. április 12. péntek 11:11

nemzeti-szalon.hu

Előző hír